Az ukrán parlament végső olvasatban elfogadta csütörtökön a középfokú oktatást szabályozó, kisebbségeket is érintő törvényjavaslatot.

Menczer Tamás: Megvédjük Magyarországot
Súlyos vádakat fogalmazott meg Magyar Péter pártelnök ellen.
Az ukrán parlament végső olvasatban elfogadta csütörtökön a középfokú oktatást szabályozó, kisebbségeket is érintő törvényjavaslatot.
Az előterjesztést a 450 fős törvényhozás 327 képviselője támogatta, 3-an szavaztak ellene, 54-en tartózkodtak, és 16-an nem szavaztak a plenáris teremben a döntéshozatalkor jelen lévő képviselők közül.
Az oktatási minisztérium által kiadott sajtóközlemény szerint a törvény nyelvi cikkelye a nemzeti kisebbségek képviselőivel folytatott konzultációt követően, az Európa Tanács Velencei Bizottsága által készített ajánlások figyelembevételével készült.
Az elfogadott törvény egyebek mellett háromféle modellt tartalmaz az ukrán nyelv középfokú szinten történő oktatására vonatkozóan a nemzetiségi iskolákban. Ez egyben a 2017-es oktatási törvény sok vitát kiváltott 7., úgynevezett nyelvi cikkelyének részletes kifejtése.
A törvény három csoportba sorolja az Ukrajnában élő kisebbségeket, és eszerint ír elő számukra megfelelőnek tartott oktatást. Az első az úgynevezett őshonos népek, amelybe főként a krími tatárok tartoznak, s amelyeknek nincs saját államuk, valamint nyelvük különösen megóvásra, fejlesztésre szorul. Számukra a törvény biztosítja az anyanyelven történő oktatást az ukrán nyelv tanulása mellett az elsőtől a tizenkettedik osztályig.
A második csoportba az Európai Unió valamely tagállamának nyelvét beszélő kisebbségek kerültek. Számukra az ötödik osztályig biztosított az anyanyelven történő oktatás. Az ötödik osztályban az éves óraszámok legkevesebb 20 százalékánál viszont már el kell érni, hogy ukrán nyelven folyjon az oktatás, és ezt folyamatosan növelni kell. A kilencedik osztályig ennek az aránynak a tantárgyak 40 százalékáig kell eljutnia, a felsőbb osztályokban pedig legalább a 60 százalékot el kell érnie.
A harmadik modellt a maradék, az ukránhoz közel álló nyelvet beszélőknek, elsősorban az orosz ajkúak számára dolgozták ki. Számukra az ötödik osztályig szintén biztosított az anyanyelven történő oktatás. Az ötödik osztályban és attól felfelé viszont legalább a tanórák 80 százalékában át kell térniük az ukrán nyelvű oktatásra.
Kijev korábban megígérte, hogy ez a jogszabály kimondja majd, a 2017-es oktatási törvény nyelvi cikkelye nem terjed ki a magániskolákra. A most elfogadott törvény kimondja, hogy a magániskolák teljes mértékben maguk választhatják meg az oktatás nyelvét, ugyanakkor szavatolniuk kell, hogy a diákok az előírások szerint elsajátítják az államnyelvet, azaz az ukránt.
Súlyos vádakat fogalmazott meg Magyar Péter pártelnök ellen.
Magyarországon évek óta haderőfejlesztés zajlik.
A Front Robert C. Castellel című podcastban az orosz–kínai kapcsolatokról is beszélt a Magyar Nemzet főmunkatársa, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója.
Brüsszel hazánkkal fizettetné meg az ukrán csatlakozás árát.
Edzés előtt ezeket az ételeket messzire kerüld el, ha jót akarsz magadnak!
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
György, Lajos és Sarolta nem bírtak magukkal a palota erkélyén: ismét ellopták a show-t — GALÉRIA
Brüsszeli döbbenet: Orbán Viktor egy mondattal sokkolta Von der Leyent és Webert (VIDEÓ)
Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon
A Coca-Cola meghátrált a fogyasztók akarata előtt
Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet
A legszexisebb tenisz-influenszer feszülős ruhája mindent megmutat – képek
Kiderült ki a Fenyő-gyilkosság másik áldozata
Magyar kötődésű Real Madrid-legenda szállt bele Hansi Flickbe
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Súlyos vádakat fogalmazott meg Magyar Péter pártelnök ellen.
Magyarországon évek óta haderőfejlesztés zajlik.
A Front Robert C. Castellel című podcastban az orosz–kínai kapcsolatokról is beszélt a Magyar Nemzet főmunkatársa, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója.
Brüsszel hazánkkal fizettetné meg az ukrán csatlakozás árát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.