„Mint zsidó, nem tartozott egészen a keresztény világhoz. Mint közömbös zsidó – mert ez volt eredetileg –, nem tartozott egészen a zsidókhoz. Mint német anyanyelvű, nem tartozott egészen a csehekhez. Mint német anyanyelvű zsidó, nem tartozott egészen a csehországi németekhez. Mint csehországi lakos, nem tartozott egészen Ausztriához. Mint munkásbiztosítási hivatalnok, nem tartozott egészen a polgársághoz… De a hivatalhoz sem tartozik, mert írónak érzi magát. Mégsem író, mert erőit családjának áldozta fel. De »családomban idegenebbül élek, mint egy idegen«.”
Günther Anders jellemezte ezekkel a sorokkal Franz Kafkát.
Kafka a csehországi zsidó a prágai gettóban élt. A prágai gettó szélén, a monumentális Szent Miklós-templom tövében. Mi pedig itt állunk, a krakkói gettóban, a Kazimierzben.
Mégis Günther Anders Kafka jellemzése ötlik fel először. Valószínűleg azért, mert állhat az ember a világ bármelyik zsidó gettójában, az örök idegenség érzése fogja hatalmába keríteni. S Kafka idegenségélménye sem Kafkáé csupán: Az örök kelet-közép-európai zsidó idegenségélmény ez. Ez a kelet-közép-európai, kiváltképp a galíciai zsidóság lelki betegsége. S pontosan ez az, amivel nem lehet semmit kezdeni. Ezen sem segíteni nem lehet, sem rontani nem szabad – ezt csak úgy el kell viselni. Legfeljebb ha szólhatunk néha, finoman, csendben, hogy minekünk ehhez nincsen semmi közünk…
Így állunk a krakkói zsidó negyedben, a Kazimierzben. Állunk saját idegenségünkkel, kívülállásunkkal, és első reakcióként, mintegy megszokásból, megpróbáljuk szégyellni magunkat.
De nem megy.
Hál’ istennek, nem megy.
S az elmaradt szégyen helyére még csak üresség sem telepszik. Marad a kíváncsiság és a rácsodálkozás a világ minden helyéről ide érkező zsidó látogatókra, akik elzarándokolnak Krakkóig, megnézik Auschwitzot és a krakkói gettót, aztán elmennek innét, örökre. Még a főtérig sem mennek el, pedig hát mégis csak Krakkóban van Európa egyik legszebb főtere. Nézem őket, és azon töprengek, jó-e az, ha valakit nem érdekel semmi más, csak önmaga és a saját szenvedése…
Biztosan nem jó. De talán ez is elmúlik egyszer. És akkor elmúlik majd az örök idegenség is. Addig marad a lepusztult és lepusztultságában vonzó zsidó gettó. Maradnak a kávézók a málló falak mögé bújva. Marad az öreg zsinagóga… Marad a Popper-zsinagóga. Marad a régi piactér… Marad az öreg zsidó temető – csak így, a falon keresztül, mert öreg zsidó temetőkbe nem lehet csak úgy bemenni, sétálni egyet, és elbeszélgetni a délutánnal halálról, életről, más efféle semmiségekről...
Az öreg zsidó temetők őrzik leginkább az örök idegenséget.
