Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter éles bírálattal illette Orbán Viktor miniszterelnököt, miután a magyar kormány bejelentette, hogy gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez. A politikus a Spiegel német hetilapnak adott szerdai nyilatkozatában kijelentette: az Európai Uniónak népszavazással kellene döntenie Magyarország tagságáról.
– Referendumot kellene tartani arról, hogy az EU továbbra is tolerálja-e Orbánt. Meggyőződésem, hogy a válasz egy határozott nem lenne
– fogalmazott Jean Asselborn.
A gyermekek védelmében hozott magyar pedofilellenes törvénycsomag hatalmas lavinát indított be az Európai Unióban. A Magyar Nemzet számos alkalommal beszámolt róla, hogy hazánk ellen hetek óta összehangolt támadás zajlik. A magyar parlament által megszavazott törvénnyel szemben tizennégy uniós tagország is közös nyilatkozatot írt alá június közepén, köztük Németország, Hollandia, Svédország és Belgium.

Fotó: Chamberofcommerce.org
Az Európai Bizottság két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarországgal szemben a gyermekvédelmi törvény egyes rendelkezései miatt múlt csütörtökön. Az uniós testület először is az egyenlőség, valamint az alapvető jogok érvényesülését kérdőjelezi meg a törvénnyel kapcsolatban, továbbá abban is lehetséges jogsértést lát, hogy Magyarországon az LMBTQ-tematikájú mesekönyvekben fel kellett tüntetni, hogy az a „megszokottól eltérő viselkedésformát tartalmazó” kiadvány.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szokatlanul élesen fogalmazott a magyar jogszabályról, azt többször szégyenteljesnek nevezte. A német politikus már az elmúlt hetekben ígéretet tett rá, hogy az EU jogi eszközökkel lép majd fel a szabályozás ellen.
– Ez a törvény a homoszexualitást a pornográfiával egy szintre helyezi, a gyermekek védelmét használva ürügyként, ez a törvény diszkriminál, szégyenletes, és teljességgel szembemegy az uniós alapértékekkel: az emberi jogokkal, méltósággal és egyenlőséggel – nyomatékosította Ursula von der Leyen azon az európai parlamenti vitán, amelyet a június közepén elfogadott magyar törvény kapcsán rendeztek.

Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Az ügyben megszólalt Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere is.
A nyíltan homoszexuális politikus szerint „az Európai Unió elsősorban nem egységes piac vagy valutaunió, hanem értékek közössége”, éppen ezért határozott üzenetet kívánnak küldeni Magyarországnak.
Úgy látja, hogy Magyarországon nem bánnak kellő tisztelettel a szexuális kisebbségekkel, szerinte a jogszabály egyértelműen sérti az EU értékeit.
Mark Rutte liberális holland kormányfő ennél határozottabban foglalt állást hazánkkal szemben. A politikus június végén közölte: Magyarországnak nincs keresnivalója az Európai Unióban, ha az ország kitart a pedofiltörvény mellett.
– Térdre kell kényszerítenünk őket – mondta Magyarországról az ügy kapcsán.