időjárás 11°C Vendel 2021. October 20.
logo

A választási győzelemre készül az olasz jobboldal

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2021.09.19. 17:44 2021.09.19. 18:03
A választási győzelemre készül az olasz jobboldal

A migráció megállítása és a családvédelem a fő témája a jobboldali pártok választási kampányának a két hét múlva esedékes helyhatósági választások előtt, s ezzel már a kormányváltásra készülnek – hangoztatta vasárnap Matteo Salvini, az olaszországi Liga párt vezetője.

Matteo Salvini szokása szerint személyesen járja az országot a Liga jelöltjeinek támogatására. A hétvégén Veneto tartomány következett, ahol kijelentette, nem könnyű számára a Mario Draghival februárban megalakult kormányban a baloldallal közösen irányítani az országot.

Felkelek reggel, és az egyik (kormánypárt) az Olaszországban született migránsoknak akar állampolgárságot adni, a másik vagyonadót akar bevezetni, a harmadik  melegházasságot, a könnyűdrog legalizálását. Nekünk a migráció megállítása elsőrendű

– jelentette ki. Hozzátette, azért lépett be a kormányba, mert nem engedheti meg a baloldali Demokrata Pártnak (PD) és az Öt Csillag Mozgalomnak (M5S), hogy tönkretegye Olaszországot. Hasonlóan jelentősnek nevezte, hogy a családokat apák és anyák alkossák első és második számú szülő helyett. Kifejtette, hogy a Liga már a következő kormányzási ciklusra készül, amelyben többek között szélesíteni kívánja az északolasz régiók autonómiáját.

Az október 3–4-re kitűzött helyhatósági választásokon több mint ezer önkormányzati testület újul meg, közöttük hat tartományi székhelyen választanak új polgármestert, a legnagyobb városoknak számító Rómában, Milánóban, Nápolyban, Torinóban, Bolognában és Triesztben. A kétnapos megméretés belpolitikai tesztnek számít: a felmérések a Liga, az Olaszország Fivérei (FdI) és a Hajrá, Olaszország! (FI) alkotta jobboldali szövetség győzelmét jósolják.

Az FdI szombaton Róma egyik legnagyobb terén tartott kampánygyűlést a jobboldal által támogatott főpolgármester-jelölt, Enrico Michetti oldalán. A párt vezetője, Giorgia Meloni beszédében 80 ezerre tette az év eleje óta Olaszországba érkezett migránsok számát, bár a hivatalos adatokban ennek a fele szerepel. A határokat az illegális bevándorlás előtt nyitva hagyó belügyminiszter, Luciana Lamorgese azonnali távozását követelte, hangsúlyozva, hogy az FdI aláírásgyűjtést indított Lamorgese lemondatására.

 

Borítókép:  Matteo Salvini és Giorgia Meloni szelfit készít az észak-olaszországi Cernobbióban szeptember 5-én
Fotó: MTI/EPA-ANSA/Matteo Bazzi

Ezek is érdekelhetik

„Nem Orbán és Morawiecki a politikai huligánok, hanem Rutte”

magyarnemzet.hu

A TÖKÉLETES TÉLI VAKÁCIÓ ALAPJAI – ETTŐL JÓ A SÍELÉS

travelo.hu

Rendőröket vert egy faléccel a hajléktalan migráns

magyarnemzet.hu

A TÖKÉLETES TÉLI VAKÁCIÓ ALAPJAI – ETTŐL JÓ A SÍELÉS

travelo.hu

Gonosz lélek közeleg

magyarnemzet.hu

A főváros lemondott a Biodómról

magyarnemzet.hu

Bayer Zsolt: Pontosan tudjuk, kik vagytok, akik készültök vissza a hatalomba, és soha többé nem kérünk belőletek!

origo.hu

Ültessünk jobb levegőt!

life.hu

„Nem Orbán és Morawiecki a politikai huligánok, hanem Rutte”

magyarnemzet.hu

Rendőröket vert egy faléccel a hajléktalan migráns

magyarnemzet.hu

A főváros lemondott a Biodómról

magyarnemzet.hu

Gonosz lélek közeleg

magyarnemzet.hu

Félre a tabukkal: a szülés utáni hüvelyszárazság tönkreteheti a szexuális életedet

life.hu

Napokon belül megszűnhet a Facebook

vg.hu

Napokon belül megszűnhet a Facebook

vg.hu

Amit megtehetsz a teherbeesésért

gyogyzona.hu

Amit megtehetsz a teherbeesésért

gyogyzona.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás (x)

vg.hu

Ültessünk jobb levegőt!

life.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás (x)

vg.hu

Félre a tabukkal: a szülés utáni hüvelyszárazság tönkreteheti a szexuális életedet

life.hu

Rövid idő alatt kipusztul a Föld

origo.hu

Rövid idő alatt kipusztul a Föld

origo.hu

Bayer Zsolt: Pontosan tudjuk, kik vagytok, akik készültök vissza a hatalomba, és soha többé nem kérünk belőletek!

origo.hu