Többen meghaltak egy oroszországi egyetemen történt lövöldözésben

A diákok közül sokan úgy próbáltak meg elmenekülni, hogy kiugráltak az épület ablakain.

2021. 09. 20. 9:42
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy fegyveres tüzet nyitott a Permi Állami Egyetemen hétfőn délelőtt, a támadót nem sokkal később sikerült megfékezni – közölték orosz hírügynökségek. A beszámolók szerint az incidens legalább nyolc halálos áldozatot és hat sebesültet hagyott maga után.

Az elkövető, akit az egyetem egyik diákjaként azonosítottak, szintén megsebesült a rendőrségi intézkedés következtében – egyes hírek szerint bele is halt a sérüléseibe.

A helyi média arról számolt be, hogy a diák korábban megosztott egy bejegyzést a közösségi médián, amelyben azt írta: 

Sokáig gondolkodtam ezen, évek teltek el, mire elérkezett az idő, hogy megtegyem, amiről álmodtam.

A bejegyzés mellé pedig egy fényképet is csatolt, amelyen lőfegyvert tart a kezében.

A merénylet közben a tanárok és a diákok közül többen az előadótermekbe zárkóztak, hogy elrejtőzzenek a támadó elől. 

Körülbelül hatvanan voltunk az egyik előadóban. Bezártuk az ajtót, és székekkel barikádoztuk el

– nyilatkozta a Reutersnek az egyetem egyik diákja, Szemjon Karjakin.

Mások pedig úgy próbáltak elmenekülni, hogy kiugráltak az egyetem ablakain.

Idén ez már a második tömeges lövöldözés, amelyet oroszországi oktatási intézményben követnek el. Május 11-én egy 19 éves fiatalember, Ilnaz Galjavijev hét diákot és egy tanárt lőtt le az oroszországi Kazany egyik iskolájában. A merénylet után Oroszország 18-ról 21 évre emelte a korhatárt fegyverek vásárlásához, a jogszabály azonban még nem lépett hatályba. Ugyan az országban szigorú korlátozások vonatkoznak a fegyvertartásra, néhány fegyvertípust vadászat, önvédelem vagy sportolás céljából könnyedén beszerezhet a civil lakosság is.

Borítókép: Twitter

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.