Néhány órával azután, hogy Sebastian Kurz volt osztrák kancellár bejelentette, teljesen visszavonul a politikától, utódja, Alexander Schallenberg lemondott posztjáról – tájékoztatott az osztrák Exxpress hírportál. Schallenberg alig két hónappal korábban, október 11-én lépett hivatalba, azt követően, hogy elődje, Sebastian Kurz ugyancsak egy korrupciós botrány kirobbanása miatt önszántából távozott a kancellári székből.
Lemondott Alexander Schallenberg kancellár
Médiaértesülések szerint a belügyminiszter, Karl Nehammer lehet az ideiglenes osztrák kancellár utódja.

Schallenberg a lemondását bejelentő közleményében azt írta, hogy nem áll szándékában és sosem állt szándékában átvenni az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöki székét, azonban határozott álláspontja, hogy a kancellári posztot, illetve az Ausztriában legtöbb szavazatot szerzett párt vezetését is ugyanannak az embernek kell átvennie, méghozzá minél gyorsabban.
A Spiegel arról ír, hogy médiaértesülések szerint a jelenlegi belügyminiszter, Karl Nehammer lehet esélyes mindkét posztra – az ÖVP elnöksége pénteken ülésezik.
Borítókép: Alexander Schallenberg osztrák kancellár sajtótájékoztatót tart az ausztriai Tullnban 2021. december 1-jén. (Forrás: MTI/AP/Lisa Leutner)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Durva pusztítást hozott a vihar + videó
Egy turistahajó elsüllyedt, miután nekicsapódott egy elszabadult komp.

Itt a fordulat, Trump komoly üzenetet küldött Putyinnak
Trump durva állításokat tett az orosz elnökkel kapcsolatban.

Marine Le Pen az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult
Választási tilalmának eltörlése érdekében tett lépést Le Pen.

Mégsem kell Európának a sok migráns, Orbán Viktor ezt már rég megmondta
Brüsszel is rájött, hogy a magyar miniszterelnöknek igaza van.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk