A hagyományos gyermekkönyvek kilencven százalékában a karakterek nem sokszínűek, és egy fehér férfi perspektívájából szólnak a történetek – panaszolta az ausztrál Edith Cowan Egyetem – melyet egyébként az első parlamentbe beválasztott nőről neveztek el – szerzőpárosa a friss tanulmányában. A kutatók az angolszász világban legnépszerűbb meséket górcső alá véve arra a megállapításra jutottak, hogy többségük
„elavult, szexista, rasszista, és a fehér felsőbbrendűséget hirdeti”.
– A Disney történetei könyörtelenül úgy határozzák meg az Egyesült Államokat, mint ami fehér, középosztálybeli és heteroszexuális, továbbá gyakorta a szexista, rasszista, gyarmatosító ideológiák felidézését szolgálják – vélekedett a gyermekirodalom és sokszínűség kapcsolatát kutató Helen Adam.
A Magyarországon kevésbé ismert, Harry, a piszkos kutya című mesével kapcsolatban problémaként említik például, hogy a főhősére a hímnemű „he” személyes névmást használják, vagy hogy míg az „aktív” fiúk kikefélik az állat szőrét, addig a „gondoskodó” lányok csak simogatják. Az 1956-ban írt klasszikus esetében azt is felhánytorgatják, hogy 3:1 benne a nemek aránya a fiúk javára, és olyan családmodellt használ, amelyben az anya a háztartást vezeti, az apa pedig üzletember. A tanulmány szerint még az állatszereplők is rasszista üzenetet közvetítenek jelképeken és allegóriákon keresztül.
Nem kímélik az olyan Disney-meséket sem, mint az amerikai bennszülött indián lányról szóló Pokahontasz, a polinéziai törzsfőnök lányának a történetét elmesélő Vaiana, vagy a képzeletbeli világokba kalauzoló Jégvarázs és a Hófehérke.
Egy korábbi vizsgálat során arra jutottak, hogy még ha feltűnnek is a kisebbséghez tartozó karakterek a mesékben, azok sztereotíp vagy egzotikus képet festenek róluk, továbbá általában a fehér ember alávetettjei.
A szerzők szerint ezek a mesék azért kártékonyak, mert például azt tanítják a gyermekeknek, hogy a lányok kevesebbet érnek, mint a fiúk. Megoldást is kínálnak a tanulmányban; szerintük ideje lenne lecserélni a fél évszázada írt klasszikusokat modernebb alkotásokra. Példaként említik a 2020-as – magyarul még nem publikált – Az árnyékom rózsaszín című könyvet, amelynek a főhőse egy kisfiú, aki a hercegnőket és a tündéreket szereti, nem a „fiús játékokat”. Vagy ajánlják a Ki az igazi anyukád? című képeskönyvet, amiben egy fiú azt próbálja elmagyarázni játékos módon a barátjának, hogy leszbikus „szülei” közül mindkettő a „valódi anyukája”.
Hogy a régimódi mesék és a világszerte népszerű Disney-alkotások a támadások célkeresztjébe kerültek, az korántsem új keletű. Nyelvészek felrótták már, hogy a férfi karakterek sokkal többet beszélnek, mint a nők, általánosságban még akkor is, ha nem ők a főszereplők.
Különösen a korai történeteket szokták azért bírálni, mert a nők szinte egyetlen erénye, hogy szépek, a feladatuk pedig az, hogy férjet találjanak maguknak.
Az amerikai óriásvállalat mindenesetre meghallotta az új idők szavát – avagy meghajolt a lobbi előtt –, és az újabb meséiben már érezhetően próbál ügyelni a sokszínűségre. A tavaly a mozikba kerülő, Előre című animációs filmben például feltűnik egy leszbikus küklopsz rendőrnő (!), a párizsi Disneylandben pedig az elmúlt években már külön pride ünnepséget rendeztek.
Borítókép: Részlet a Pokahontasz című Disney rajzfilmből.
