Kelemen Hunor: A határon túliakat próbálják megbélyegezni

Egyértelmű és buta provokációról van szó – jelentette ki a Magyar Nemzetnek az RMDSZ elnöke.

KELEMEN Hunor
Felavatták a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyet Máriapócson Fotó: Balázs Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyértelmű és buta provokációról van szó – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azzal kapcsolatban, hogy sajtóbeszámolók szerint kidobott, részben elégetett levélszavazatokat találtak a Marosvásárhellyel szomszédos Jedden egy illegális szemétlerakóban.

A választások célegyenesében próbálják manipulálni ilyen módon a közvéleményt, hitelteleníteni akarják a határon túliak szavazatait, a szavazás egészét, és ez teljes mértékben elítélendő. Szó sincs semmiféle választási csalásról

 – fogalmazott a politikus. Kelemen Hunor elmondta: jól mutatja a szándékot, hogy a szavazólapokat csak annyira égették el, hogy azért látható legyen a baloldali vagy bármilyen pártra leadott szavazat. Hozzátette azt is, információi szerint a rendőrség egyetlen nyilatkozatot sem talált a helyszínen, ami nélkül nem is érvényes a levélszavazat, hiszen nincs ott a személyes igazolása annak, hogy ki adta le a voksot. – Ez is azt mutatja, hogy manipulálás és provokáció történt. Aki ilyesmire vállalkozik, az bármire képes – fűzte hozzá Kelemen Hunor.

Arra a kérdésre, hogy ki állhat a provokáció mögött, az RMDSZ elnöke azt mondta: még épp csak megjelent a hír, a vizsgálat el sem kezdődött, máris azt kérik, hogy a határon túli szavazatokat érvénytelenítsék, ami elfogadhatatlan. – Ezzel próbálják megbélyegezni az összes olyan magyar állampolgárt, aki Magyarország határain kívül él – hangsúlyozta Kelemen Hunor.

 

Borítókép: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese beszédet mond az Emmánuel Zarándokközpontban Máriapócson 2022. március 18-án. (Fotó: MTI/Balázs Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.