Helybenhagyta a bíróság a Közbeszerzési Döntőbizottság 200 millió forintos bírságát és négymillió forint perköltség kifizetését is elrendelte – olvasható a bizottság honlapján. Amint arról a közelmúltban lapunk is beszámolt, a Közbeszerzési Döntőbizottság dokumentumokat tett közzé, amelyekből kiderült, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megsértette a közbeszerzésekről szóló 2015. évi törvényt. A BKK nem fogadta el a bizottság döntését az elektromosbusz-tender kapcsán, és azt bírósági úton megtámadta.

A fővárosi tömegközlekedési cég arra hivatkozott, hogy a döntőbizottság több mint fél évvel az eredményes közbeszerzés zárása és a szerződéskötés után támadta meg az eljárásokat. Az eljárásban résztvevők sem emeltek kifogást a verseny tisztaságával kapcsolatban, ellenben
a bizottság versenykorlátozónak ítélte meg a tárgyalásos eljárást.
A döntőbizottság az eljárásokkal kapcsolatban azt kifogásolta: a kiírásban előzetesen nem szerepelt a szolgáltatás részeként szállított buszok ütemezett beállásának időpontja, amit a BKK a tárgyalásos szakasz után határozott meg.
Karácsonyék egyfolytában törvényt sértenek
Szentkirályi Alexandra, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy
újabb törvénysértő közbeszerzés miatt bukik Budapest százmilliókat.
Karácsony Gergelyék baklövése újabb 200 millió forintjába, plusz négymillió perköltségbe kerül a budapestieknek. Mint emlékeztetett: nem ez az első alkalom, hogy a folyamatosan csőd szélén táncoló fővárosnak azért kell százmilliós bírságokat fizetni, mert valahogy mindig sikerül olyan szabálytalanságokat véteni a nagy közbeszerzéseknél, aminek ez a vége. Ráadásul ez is a BKK-nál zajlik, ahol az elmúlt hónapokban sorra derültek ki a baloldal mutyis ügyei – tette hozzá.
Ha ez nem lenne elég, fut egy másik – hasonló tárgyú – per is, ahol 300 millió forint a tét. A vége ennek is borítékolható, és ha ez a döntés születik, akkor
már 500 millió forintba kerül majd a budapestieknek, hogy a főváros vezetése fittyet hány a törvényekre
– emelte ki a frakcióvezető.