Észak-Koreában hivatalosan is felbukkant a koronavírus

A remeteállam eddig nem ismert el egyetlen fertőzést sem, és senkit nem oltott be.

MTI
2022. 05. 12. 8:24
null
Phenjan, 2022. január 6. Nagygyûlést tartanak a phenjani Kim Ir Szen téren az észak-koreai kormányzó kommunista Munkapárt központi bizottsági határozatának támogatásaként 2022. január 5-én. MTI/AP/Csa Szong Ho Fotó: Csa Szong Ho
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Észak-Korea hivatalosan megerősítette, hogy megjelent a koronavírus az országban – derült ki a KCNA állami hírügynökség csütörtöki jelentéséből. 

A fővárosban, Phenjanban élők vizsgálata kimutatta, hogy a koronavírus omikron változatával fertőződtek meg, de a jelentés pontos részleteket nem közölt arról, hogy hányan és hol fertőződtek meg.

A kormányzó Koreai Munkapárt úgy döntött, hogy elrendeli a legmagasabb járványügyi vészhelyzeti szintet, szigorúan ellenőrzi és irányítja az ország általános járványmegelőzési munkáját – közölte a KCNA.

Az elszigetelt diktatúra eddig egyetlen koronavírus-fertőzést sem jelentett az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO). Az állampárt központi bizottságának ülésén Kim Dzsong Un felszólította a tisztviselőket, hogy birkózzanak meg az általa váratlan válságnak nevezett jelenséggel.

Szakértők szerint az ország hiányos egészségügyi rendszere nehezen tudna megbirkózni nagyobb járvánnyal, különösen azért, 

mert a rendelkezésre álló információk szerint Észak-Korea 25 millió lakosa közül egyet sem oltottak be, mivel Phenjan elutasította a WHO, Kína és Oroszország segítségét is.

A WHO az alacsony és közepes jövedelmű országok koronavírus elleni védőoltáshoz hozzájutását segítő Covax-programja átláthatóságot igényel a vakcinák elosztásának módját illetően – mondta Go Mjong Hjun, a szöuli Asian Institute for Policy Studies független agytröszt kutatója az AFP francia hírügynökségnek –, és Észak-Korea szerinte ezért utasította el ezt a lehetőséget. A kutatóközpont legfrissebb adatai 2020-ból származnak, s arra utalnak, hogy Észak-Koreában addig 13 259 koronavírus-tesztet végeztek el, amelyek eredményei a rezsim állítása szerint mind negatívnak bizonyultak.

 

Borítókép: nagygyűlést tartanak a phenjani Kim Ir Szen téren az észak-koreai kormányzó kommunista Munkapárt központi bizottsági határozatának támogatásaként 2022. január 5-én (Fotó: MTI/AP/Csa Szong Ho)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.