Novák Katalint fogadja ma Ferenc pápa

A háborúellenesség és a családok védelme köti össze Budapestet és a szentszéket.

2022. 08. 25. 7:13
FERENC pápa
Vatikánváros, 2022. augusztus 7. Ferenc pápa üdvözli a híveket hagyományos vasárnapi Úrangyala (Angelus) imádságán vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre nézõ ablakából 2022. augusztus 7-én. A pápa a remény jelének nevezte a többek között gabonával megrakott hajók elindulását az ukrajnai kikötõkbõl. A Kínába, Törökországba és Olaszországba tartó hajók összesen csaknem 170 ezer tonnányi gabonával és napraforgóolajjal indultak útnak. MTI/AP/Gregorio Borgia Fotó: Gregorio Borgia
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vatikánban fogadja ma Ferenc pápa Novák Katalint. A köztársasági elnöknek ez lesz a kilencedik hivatalos külföldi útja azóta, hogy májusban hivatalba lépett. Novák Katalin sorrendben Varsót, Erdélyt, Berlint, Prágát, Bukarestet, Rigát, Brazíliavárost és Ljubljanát kereste fel, az első jeleit mutatva annak, hogy államfőként aktív diplomáciai szerepvállalásra törekszik.

Míg az első, varsói látogatás és az Andrzej Duda lengyel államfővel való találkozás a lengyel–magyar barátság fontosságát hivatott jelképezni még a háborús időkben is,

 

a vatikáni–magyar kapcsolatok jelentőségét a háborúellenes politika értékeli fel.

 

Az orosz–ukrán háború fél évvel ezelőtti kitörése óta Orbán Viktor miniszterelnök és Ferenc pápa sürgeti a leghangosabban a fegyverszünetet. A találkozónak „különös jelentőséget ad a háború, hiszen a szentatya közismert arról, hogy a béke érdekében mozgósítja befolyását, és Magyarország is azt az álláspontot képviseli, hogy minél hamarabb béke legyen” – nyilatkozta Orbán Viktor, miután a választások utáni első hivatalos külföldi útja a Vatikánvárosba vezetett áprilisban. A látogatást követően az olasz lapok is kiemelték, hogy

 

habár korábban a migráció kérdésében voltak nézeteltérések a Vatikán és a magyar kormány közt, a jelenlegi orosz–ukrán konfliktus közelebb hozta egymáshoz a feleket.

 

A békepártiságon túl a családok támogatása és védelme is olyan kérdés, amelyben Budapest és a szentszék azonos álláspontot képvisel. – Mi mindannyian azt gondoljuk itt, Rómában, a Vatikánban is és Budapesten is, hogy korunk legfontosabb közössége a család. Ez a végső mentsvár és a végső menedék a modern ember számára, ezért minden erőnket annak érdekében kell mozgósítani, hogy ezt a közösséget, a modern kor legfontosabb emberi közösségét, a családot megvédjük és megerősítsük, és ebben számíthatunk a szentatyára − fogalmazott Orbán Viktor áprilisban. – A nyugati világ, benne Magyarország súlyos demográfiai kihívásokkal néz szembe: sehol sem születik elengedő gyermek a népesség hosszú távú fennmaradásához, a gyermekvállalási kor kitolódik, a fiatalok pedig sok esetben végül lemondanak a családalapításról. Ezzel párhuzamosan számos mozgalom a gyermekvállalást, a családalapítást teszi felelőssé korunk kihívásaiért. Ezért

 

a családok helyzete, jó- és jólléte, környezetük állapota a legfontosabb nemzetstratégiai kérdéssé vált

 

 – vallja ugyancsak Novák Katalin, aki minden bizonnyal erről is tárgyalni fog Ferenc pápával.

A vatikáni látogatás jelentőségét továbbá az adja, hogy „Novák Katalin szerepfelfogásában is kulcsszerepet játszik hitének nyilvános vállalása és gyakorlása. Beiktatása istentisztelettel kezdődött, s ez volt az első alkalom, amikor katolikusok, reformátusok, evangélikusok és a zsidó felekezet tagjai közösen kérték Isten áldását az államfőre” – írta a Nézőpont Intézet múlt heti jelentésében.

 

Borítókép: Ferenc pápa üdvözli a híveket hagyományos vasárnapi Úrangyala (Angelus) imádságán vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakából 2022. augusztus 7-én. (Fotó: MTI/AP/Gregorio Borgia)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.