Emlékeztettek: Nem véletlen, hogy Novák Katalin első külföldi útja államfőként a szomszédos konfliktust eltérően megítélő Lengyelországba vezetett, ahol találkozott Andrzej Duda lengyel államfővel és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, és ahol a békepárti kormányzati külpolitikával összhangban ítélte el az orosz agressziót, felszólalt az „ezeréves barátság” nevében, valamint az egység jegyében közösen szólították fel az Európai Bizottságot az uniós pénzek kifizetésére. „Az szinte hivatali kötelességnek tekinthető, hogy az államfő a határon túli magyarokkal aktív kapcsolatot ápoljon, amely a diplomácián is messze túlmutat. Ebből a szempontból jelentős eseménynek számítottak találkozói Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével” – tették hozzá.
Novák Katalin ötpontos elnöki programjáról azt írták, ezzel Sólyom Lászlóhoz hasonlóan politikán túli értékeket is képviselni kíván. „Ennek első elemét nem meglepő módon a családok támogatása jelenti: hogy minden vágyott gyermek megszülethessen és biztonságban felnevelkedhessen, hiszen jövőnk a gyermekekben van” – írták.
Egyensúlyi pozíció
„Az első száz napban Novák Katalin nem élt sem alkotmányossági, sem pedig politikai vétóval, ennek ellenére nem adta jelét annak, hogy száz nappal korábban megfogalmazott autonóm államfői szerepfelfogásán változtatott volna. Áder hivatali idejének ugyanezen szakaszában mindössze öt törvényt küldött vissza az Országgyűlésnek, amelyekben azonban tartalmi kifogásai nem, csupán technikai-eljárásiak voltak az államfőnek” – írták.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!