Elon Musk mégis fizetne a Twitternek

Elon Musk mégis megvásárolná a Twitter közösségi médiavállalatot, az eredeti 44 milliárd dolláros vételáron, ha az eladó eltekint a peres eljárástól.

Forrás: MTI2022. 10. 05. 7:19
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A milliárdos üzletember kedden jelentette be, hogy megállapodást ajánl, amelynek lényege, hogy kifizeti az év elején kitárgyalt vételárat, ha a Twitter lemond a pereskedésről.

Musk ajánlatáról levélben értesítette a közösségi médiacéget, és egyben hivatalosan is benyújtotta az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdebizottságához.

A Tesla és a SpaceX alapító-vezérigazgatója a peren kívüli megállapodásra vonatkozó javaslatát két héttel az eljárás első bírósági tárgyalása előtt tette, amelyet a Twitter az adásvételi szerződés megsértése miatt indított. A jogi eljárással a közösségi médiacég azt akarta kikényszeríteni, hogy Elon Musk ne álljon el vételi szándékától és fizesse ki a 44 milliárd dolláros vételárat.

Az üzletember javaslatában feltételül szabta, hogy az üzlethez kapjon adósságfinanszírozást, valamint, hogy a bíróság megszüntesse a peres eljárást.

Elon Musk idén áprilisban írt alá az adásvételi szerződést 44 milliárd dollárról a San Francisco-i székhelyű közösségi médiavállalatra. Az üzletből nem sokkal később megpróbált kihátrálni arra hivatkozva, hogy a Twitter elhallgatta előle a hamis és automata felhasználói fiókok tényleges számát.

A cég júliusban indított pert Musk ellen, amelyben azt követelte, hogy fizesse meg a kialkudott vételárat.

Elon Musk megállapodási javaslatának hírére a cég részvényeinek árfolyama mintegy 13 százalékkal, 47,93 dollárra ugrott, aminek nyomán a New Yorki Értéktőzsdén kedden délután felfüggesztették a papírokkal a kereskedést. Ez a részvényár ugyanakkor még mindig jócskán elmarad az adásvételi szerződésben szereplő, részvényenkénti 54,20 dollártól.

Borítókép: Elon Musk (Forrás: Flickr)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.