Soros Alex még az apjánál is radikálisabb

Legyen szó migrációról, genderideológiáról vagy éppen az Ukrajnának való fegyverszállításról, az eddigieknél is erősebb nyomás helyeződik majd az olyan, saját érdekeit és értékeit védő országokra, mint például Magyarország – jelentette ki lapunk megkeresésére Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője. A szakértő kitért arra is, hogy a Soros-birodalom őrségváltása hogyan hathat az amerikai politikára, de megkérdeztük arról is, hogy mire számíthat a balkáni térség és Ukrajna.

2023. 11. 29. 17:01
2017 Gordon Parks Foundation Awards Gala - Show
693202670 Fotó: Ilya S. Savenok
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Soros György a fiának, Alexnak adja át a stafétát. Mire számíthat a világ konzervatív, jobboldali része?

– Röviden: semmi jóra. Az ifjabb Soros még az apjánál is radikálisabb módon képviseli azt a progresszív, globalista programot, amit már jól ismerünk és élesen ellenzünk. Legyen szó migrációról, genderideológiáról vagy éppen az Ukrajnának való fegyverszállításról, az eddigieknél is erősebb nyomás helyeződik majd az olyan, saját érdekeit és értékeit védő országokra, mint amilyen hazánk is. Ez a helyzet egyébként még fontosabbá teszi a szuverenitásvédelmi törvény elfogadását, hiszen az államnak meg kell találnia azokat az eszközöket, melyekkel hatékonyan felléphet a mozgásterének védelméért.

A lényegi kérdés ugyanis az, hogy ki dönt az életünket érintő legfontosabb ügyekben: mi magunk vagy tőlünk messze élő, senki által meg nem választott aktivisták és bürokraták. Ez a tét.

– Mennyi esély van arra, hogy a Soros-birodalom még több pénzzel támogatja majd az amerikai Demokrata Pártot?

– A politikai küzdelem az Egyesült Államokban is élesedik. Most már kevesebb mint egy év van hátra a következő elnökválasztásig, amikor a szokott módon a képviselőház egésze és a szenátus egyharmada is választás elé néz majd. Ráadásul a Biden-adminisztráció eddigi teljesítménye alapján közel sem tekinthető biztosnak a jelenlegi elnök újraválasztása, de akár egy másik demokrata jelölt győzelme is erősen kérdéses lenne. A globalista és progresszív nézetek képviselőinek így nincs más választása, mint folytatni a demokrata jelöltek kampányának erőteljes támogatását, és itt nem csupán a politikusokra, hanem az ügyészekre is gondolok.

Az Egyesült Államokban ugyanis az ügyészeket is olyan módon választják, ahogy a képviselőket, és Sorosék komoly stratégiát építettek baloldali ügyészek kampányainak támogatására. Ennek jelentőségét látjuk most például Donald Trump esetében is, aki az így megválasztott ügyészek által összeállított, valójában politikai indíttatású vádiratok ellen kénytelen küzdeni.

– Sorosék nem állnak messze a szélsőbaloldali nézeteket valló csoportoktól sem, az utóbbi időben egyre több ilyen agresszív szervezet jelenik meg az utcákon, amelyek még bátrabbak lehetnek Alex érkezésével. Mit gondolnak erről?

– Az elmúlt években valóban több olyan szélsőbaloldali mozgalom jelent meg az amerikai utcákon, melyek az erőszaktól sem riadnak vissza. A leglátványosabb ebből a Black Lives Matter-mozgalom volt, amely heteken keresztül dúlta fel több város utcáit, és amelynek támogatói boltokat fosztogattak, gyújtottak fel. Most pedig a palesztinpárti tüntetések elszaporodását láthatjuk, nemcsak a tengerentúlon, de Európa több országában is. Magára valamit adó állam a rendvédelem eszközeivel fellép az ilyen mozgalmakkal szemben, és nem engedi, hogy az erőszak megjelenjen az utcákon.

– Soros Alex gyakran megfordul a balkáni térségben és Ukrajnában is. Milyen célokat tűzhetett ki maga elé Soros György trónörököse?

– Úgy vélem, azon dolgoznak itt is, amihez a legjobban értenek: a zavarkeltés a cél. A demokratikus legitimációval nem, de sok pénzzel annál inkább ellátott álcivil szervezetek a zavarosban szeretnek halászni, és minden alkalmat megragadnak a nemzetállamok gyengítésére. Ezt várhatjuk tőlük mindenhol.

 

Borítókép: Alexander Soros beszédet mond a 2017-es Gordon Parks Foundation Awards gálán New Yorkban (Fotó: Getty Images/Ilya S. Savenok)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.