A miniszter George Orwell szavainak felidézésével kezdte felszólalását: „A háború béke. A szabadság szolgaság. A tudatlanság erő”. 1984 – nem tudom, olvastátok-e, Brüsszelben mindenesetre olvasták – fogalmazott Bóka János.
Mint kifejtette, Brüsszelben létre is hoztak egy európai békekeretet.
Ez persze nem a békét finanszírozza, hanem fegyvereket és lőszereket, vagyis a háborút. Tehát a háború béke. Létrehoztak egy programot a demokrácia védelmére, és már úton van a demokrácia pajzs is. Ezek persze nem a demokráciát védik, hanem Brüsszelt védik a demokráciától, mert a szabadság szolgaság. Van egy uniós rendelet a dokumentumokhoz való hozzáférésről is. Na, ez alapján mondta azt a Bizottság, hogy semmi közünk azokhoz az SMS-ekhez, amelyeken keresztül a Bizottság elnöke több mint 30 milliárd euró értékben rendelt vakcinákat a mi pénzünkön. Vagyis a tudatlanság erő
– hívta fel rá a figyelmet.
Mint mondta, ahol a szavak elveszítik a valódi jelentésüket, ott mindig valami nagy árulás készül. Így van ez Brüsszelben is.
Brüsszel csendes államcsínyt hajt végre Európában. Az elmúlt két évtizedben értékközösségből hatalmi erőközponttá, belső piacból föderális államkezdeménnyé alakult át. És történt mindez a tagállamok és az európai polgárok felhatalmazása hiányában, az uniós szerződések betűjével és szellemével ellentétben a tagállamok alkotmányos berendezkedését és intézményeit aláásva
– jelentette ki Bóka János.
Bóka János szerint vannak, akik szerint jól van ez így, ők a föderalisták.
Szerintük az egyre szorosabb európai egység azt jelenti, hogy már nem az európai nemzetek az urai Európa jövőjének. Szerintük az európai nemzetek sorsa az, hogy evezzenek a nagy európai gályán, de a kormányt már más tartja a kezében
– fogalmazott a tárcavezető, hozzátette, „mi, patrióták nem ezt gondoljuk”. – Mi azt valljuk, hogy a nemzet érték és nem meghaladni, hanem megerősíteni akarjuk őket. Mi azt valljuk, hogy a szuverenitás érték, és az európai integráció csak szuverén nemzetek között lehetséges. Szuverén nemzetek híján ezt nem integrációnak hívjuk, hanem birodalomépítésnek. Mi azt valljuk, hogy a demokrácia érték, és nekünk, patriótáknak a demokrácia a lételemünk, mert a föderalisták elitizmusával és az európai intézmények bürokráciájával szemben csak az európai emberekre támaszkodhatunk – sorolta Bóka János, és kiemelte:
Demokrácia pedig nem lehetséges a szólás szabadsága és tolerancia nélkül. A tolerancia nem azt jelenti, hogy mindenben egyetértünk és egyformák vagyunk. A tolerancia éppen azt jelenti, hogy nem értünk egyet, mégis ugyanannak a közösségnek vagyunk a tagjai és együttműködünk.
A magyar európai ügyekért felelős miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy
Brüsszel ma már irtózik a szólás szabadságától és elfelejtette a tolerancia szó valódi jelentését. Brüsszel ma Európán belül kirekeszti mindazokat, akik ellentmondanak, Európán kívül pedig egyszerűen nem áll szóba velük.
Mint mondta, Brüsszelből egészségügyi kordonokkal szabdalják szét Európát, mintha Európa beteg emberekkel lenne tele. – De a helyzet az, hogy Európa nem beteg emberekkel van tele, hanem egyelőre európaiakkal, akik európaiak is szeretnének maradni. És ezt a véleményüket többé nem hajlandók véka alá rejteni – emelte ki.
Bóka János kiemelte, mi, Patrióták ugyanis hiszünk abban is, hogy az európai civilizációt meg kell őriznünk, és át kell adnunk gyermekeinknek. – Az európai civilizáció, zsidó–keresztény és humanista gyökerekből kisarjadó európai értékekre épül. Ha Brüsszel ezek helyében mást állít, akkor valójában az európai civilizációt bontja le. Ma a patrióták és a föderalisták küzdenek Európa lelkéért. Ez a két út áll előttünk. Nincs köztes megoldás, nincs jó kompromisszum. Nem lehet a szuverenitásból csak egy kicsit feladni. Az vagy van, vagy nincs. És ha nincs, az azt jelenti, hogy máshol van. Ezt a küzdelmet nem lehet megúszni, ezt a küzdelmet nem fogja más megvívni helyettünk – jelentette ki.
Nem támaszkodhatunk sem az uniós intézményekre, sem az uniós jogra. Ott már nincsenek valódi korlátok, nincsenek fékek és ellensúlyok. És ezt a küzdelmet csak egyszer lehet megvívni, mert ha a patrióták alulmaradnak, onnan nincsen visszaút
– jelentette ki.
Mint fogalmazott, „rántottából már nem lehet főtt tojást készíteni. Az elveszett szuverenitás, az eltűnt nemzetek, az elhagyott értékek nem térnek vissza. Akkor unokáink úgy hallgatnak majd meséket az egykor volt Európáról, ahogyan mi hallgatjuk a történeteket az elsüllyedt Atlantiszról.”
Az ellenfeleink is felsorakoztak. Ott áll velünk szemben a Progresszív Egységfront. Ők azért gyűlölnek bennünket, mert nemzeti és konzervatív értékeket képviselünk. Ott áll velünk szemben az uniós bürokrácia. Ők azért harcolnak ellenünk, mert mi hiszünk a nemzetek erejében és küldetésében, és mert számunkra az európai együttműködés alapja a tagállamok szuverenitása
– fogalmazott Bóka János, és hozzátette, ne legyenek illúzióink, azért is küzdenek ellenünk, mert mi kimondjuk, a jogállamisági elvek Brüsszelre is vonatkoznak, a korrupció elleni küzdelem Brüsszelre is vonatkozik.
– És abban se legyenek illúzióink, hogy minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználnak velünk szemben. Ha kell, ígérnek. Állást, ösztöndíjat, elismerést, rivaldafényt, hatalmat, pénzt. Ezért aztán mindig is lesznek aktuális kedvencek, akik a zsoldjukba állnak. Ha kell, fenyegetnek perrel, bírsággal, pénzmegvonással, szavazati jog megvonásával. Ezért aztán mindig is lesznek, akik megijednek. És azt hiszik, van kisebbik rossz. És ennek a zsarolási spirálnak, ha nem vetünk véget most, akkor csak egyre rosszabb lesz – hívta fel rá a figyelmet a miniszter. Mint mondta,
Eszközeik nem hatástalanok és nem veszélytelenek, de a mi erőnk teljesen más forrásból táplálkozik. Mi nem Brüsszeltől várjuk az engedélyt, hogy bebocsáttassunk a hatalom termeibe. Az erők nem Brüsszel támogatásából és nem a globális elit jóváhagyásából fakad. Mi az európai polgároktól kérünk felhatalmazást arra, hogy képviselhessük őket. Mi, patrióták együtt erősek vagyunk, és napról napra erősebbek leszünk. Álljunk fel, egyenesítsük ki a derekunkat és kapaszkodjunk össze. Ugyanis Európa a miénk. Európa a mi álmunk, mert mi vagyunk Európa. Ne hagyjuk, hogy ezt bárki elvegye tőlünk. Tegyük újra naggyá Európát!
– zárta gondolatait Bóka János.
Borítókép: Bóka János (Fotó: Csudai Sándor)