A francia rendfenntartók nem használják többet a sérüléseket okozó robbanó könnygázgránátot

Christophe Castaner francia belügyminiszter bejelentette, hogy a rendőri erők nem használják többet tömegoszlatáshoz azt a típusú könnygázgránátot, amely újra és újra súlyos sérüléseket okoz a tüntetőknél.

Forrás: MTI2020. 01. 26. 22:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányellenes sárgamellényesek 2018. november 17. óta tüntetnek rendszeresen hétvégénként Emmanuel Macron államfő lemondását követelve, és rendszeresen kifogásolják az állítólagos rendőri túlkapásokat, illetve azt, hogy a rendőri erők súlyos sérüléseket okozó gumilövedéket és oszlató gránátokat vetnek be ellenük. Az állítólagos rendőri erőszakról készült felvételeket az országos televíziók is bemutatták.

A francia kormány, amely sokáig visszautasította, hogy rendőri túlkapások történtek volna, az elmúlt napokban hangnemet váltott, „példás magatartásra”, valamint az erőnek az „arányos és visszafogott” használatára kérte a rendőrséget.

„Megtörtént jó néhány hónappal ezelőtt, hogy a rendőrök kénytelenek voltak gránátokat használni egy fenyegető helyzetben, és a tüntetők, akik szándékosan kézbe vették a gránátokat, súlyosan megsérültek” – mondta a belügyminiszter a France3 közszolgálati televízióban. „Ezért úgy vélem, hogy be kell hogy vonjuk a GLI-F4 típusú könnygázgránátokat a rendőri használatból” – tette hozzá.

Ebben a típusú, 17,8 centiméter hosszú és 5,6 centiméter átmérőjű, alig 190 grammos gránátban robbanóanyag is található, amely erős hanghatást vált ki, és a könnygáznak löketet ad. Rendőrségi magyarázatok szerint a hármas hatás célja az, hogy egy csoport által megtámadott és bekerített ember, gyorsan ki tudjon szabadulni a helyzetből. A gránát a robbanóanyag miatt veszélyes, 26 gramm TNT-t tartalmaz.

Egy belső rendőrségi jelentés szerint, amelyet rendszeresen idéznek jogvédő szervezetek, Franciaország az egyetlen európai ország, amely továbbra is használja a robbanóanyagot a rendfenntartásokhoz.

Az Emberi Jogok Ligája nevű szervezet keresetét – amely a robbanógránátok és a gumilövedékek rendőrségi használatának betiltását kezdeményezte – 2019 júliusában az Államtanács visszautasította. Azóta viszont Emmanuel Macron államfő utasította a belügyminisztériumot, hogy a lehető leggyorsabban módosítsa a rendfenntartó erők tevékenységének ellenőrzését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.