Tegnapra továbbgyűrűzött a csütörtök este kirobbant kormányválság Rómában: egy nappal azután, hogy Matteo Salvini olasz belügyminiszter a kormánykoalíció összeomlásáról beszélve új választások mihamarabbi kiírását sürgette, pártja, a Liga bizalmatlansági indítványt nyújtott be Giuseppe Conte miniszterelnök ellen. –
Túl sok mindenben nem ért egyet a Liga és koalíciós partnere, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) – ez az indoklás olvasható az Il Giornale című lap által idézett közleményben. De Conte nem akar felállni a kormányfői székből, ezt már csütörtök este világossá tette, miután Salvinivel és az M5S élén álló Luigi Di Maióval is külön-külön tárgyalt a miniszterelnöki rezidencián.

Fotó: Reuters
A szakítás ürügye egy látszólag kevéssé fontos ügy, a Torino és Lyon közötti nagy sebességű vasútvonal (TAV) építése, illetve annak leállítása. Az M5S szükségtelen kiadásnak, pazarlásnak tartja a húszmilliárd eurós projektet, az arra szánt pénzt pedig inkább a már meglévő közlekedési hálózat fejlesztésére fordítaná, és ezért indítványt nyújtott be a munkálatok leállítására.
Csakhogy a Liga – több ellenzéki párttal együtt – szerdán az M5S indítványa ellen szavazott a szenátusban. Ez hirtelen szélesítette a koalíciós szakadékot azután, hogy a hét elején az M5S politikusainak többsége beállt a Salvini nevével fémjelzett szigorú migrációs törvénycsomag mögé.
– Nincs többsége a kormánynak, elvégre a két kormánypárt egymás ellenében szavazott – érvelt Salvini az új választások kiírásának szükségessége mellett. Elemzők azonban úgy vélik, a belügyminiszter részéről a kormánykoalíció felrúgására tett kísérlet azt jelzi, a római politika erős embere mostanra érzi elérkezettnek az időt, hogy ne csak hallgatólagosan, a belügyi tárca éléről irányítsa az országot, hanem hivatalosan is beüljön a kormányfői székbe.
Ezt támasztja alá Paolo Borchiának, a Liga európai parlamenti képviselőjének érvelése is. A Salvinivel baráti kapcsolatban is álló politikus lapunknak kifejtette: mostantól Sergio Mattarella államfő kezében a döntés azt illetően, hogy kiírja-e az új választásokat. Később pedig a választók maguk dönthetik majd el, milyen kormányt akarnak Olaszország élén látni.