– Bosszú, és nem ítélet az, ami ma Hágában született

Most kiderül, hogy Zelenszkij befejezné-e a háborút
Putyin tárgyalásra hívta az ukránokat.
– Bosszú, és nem ítélet az, ami ma Hágában született
– jelentette ki Alekszandar Vulin szerb belügyminiszter arra reagálva, hogy az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladics fellebbezését, és megerősítette a volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet.
– Mladics bűnös, mert reagált Naser Orić bűncselekményeire, de Naser Orić nem bűnös a Podrinjában legyilkolt szerb civilekért. Mladics bűnös, mert a szerb hadsereget azokban a Szarajevó környéki falvakban irányította, ahol a szerb katonák születtek és felnőttek, de nem bűnös (Alija) Izetbegović azért, mert Szarajevóban nincsenek már szerbek, vannak viszont tömegsírok – fogalmazott Alekszandar Vulin mai közleményében. A szerb belügyminiszter annak a véleményének adott hangot, hogy a hágai nemzetközi bíróságot nem is az igazság keresése és a béke megteremtése céljából hozták létre, hanem azért, hogy a szerbek felett ítélkezzen, így ez a bíróság beteljesítette a célját.
A horvát kormány üdvözölte és példaértékűnek nevezte a hágai ítéletet, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Horvátországban elkövetett háborús bűnökért nem vonták őt felelősségre.
– Ezzel az ítélettel Ratko Mladicsot véglegesen és jogerősen elítélték az egyik legsúlyosabb és legkegyetlenebb bűncselekményért,
amelyet azzal a céllal követett el, hogy kiirtsa a horvátokat és bosnyákokat Bosznia-Hercegovina egyes területein – olvasható a kormány közleményében.
Joe Biden amerikai elnök szerint a „történelmi jelentőségű” ítélet azt mutatja, hogy a szörnyű bűncselekmények elkövetőit felelősségre vonják. Ezenkívül megerősíti azt a közös eltökéltségünket, hogy megakadályozzuk, hogy a jövőben atrocitások fordulhassanak elő a világ bármely pontján – tette hozzá.
Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztos közös nyilatkozatában hangsúlyozta: az EU elvárja, hogy mind Bosznia-Hercegovinában, mind a Nyugat-Balkánon minden politikai szereplő teljes körűen együttműködjön a nemzetközi bíróságokkal, tiszteletben tartsa döntéseiket, és elismerje függetlenségüket és pártatlanságukat. Kijelentették:
a népirtás, a revizionizmus és a háborús bűnösök dicsőítése ellentmond a legalapvetőbb európai értékeknek.
Heiko Maas német külügyminiszter úgy fogalmazott: megkönnyebbült az ítélet hallatán, és annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a jog diadalmaskodott.
Putyin tárgyalásra hívta az ukránokat.
Az amerikai elnök jelentős sikereket érhet el a külföldi útján.
Deutsch Tamás szerint Magyar Péter és a Tisza Párt bármi áron hatalmat akar.
A német kancellár szerint Ukrajnának még több segélyre van szüksége.
Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról
Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott
Gerikarók jelentek meg a Dohány utcában is: a boltosok kiakadtak, a mentő sem tud megállni
Bill Gates rendkívüli döntése: a teljes vagyonát visszaadja a társadalomnak – nem akar gazdagon meghalni
Hátborzongató bejelentést tettek a tudósok: megfejthették a fekete lyuk titkát
Becsődölt a nagy gyár Magyarország közelében: most kiderült, világhírű japán cégóriás vásárolta fel – örülhetnek a románok
Marozsán Fábián nagy bravúrja után Djokovics-verő tinédzser ellen játszik
Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest
Dobrev Klára küldhette meg a selyemzsinórt Gyurcsánynak
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Trump így reagált az orosz elnök javaslatára
Kőkorszak Pakson, ismét csődöt mondott a VAR, a Fradi azért boldog
Putyin tárgyalásra hívta az ukránokat.
Az amerikai elnök jelentős sikereket érhet el a külföldi útján.
Deutsch Tamás szerint Magyar Péter és a Tisza Párt bármi áron hatalmat akar.
A német kancellár szerint Ukrajnának még több segélyre van szüksége.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.