A török kormány visszaküldi a feltételezett dzsihadistákat származási országukba

Forrás: MTI2019. 11. 02. 20:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törökország vissza fogja küldeni származási országukba az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elfogott dzsihadistáit – szögezte le Süleyman Soylu török belügyminiszter szombaton.

„Nem vagyunk szálloda senki dzsihadistái számára” – mondta, hozzátéve, hogy nem tudják „az idők végezetéig” őrizni a külföldi harcosokat.

Soylu szerint a Nagy-Britanniához és Hollandiához hasonló országok a könnyebb utat választották azzal, hogy megvonták az állampolgárságot az Iszlám Állam tagjaitól. A miniszter elfogadhatatlannak és felelőtlennek nevezte ezt a hozzáállást.

Soylu elmondta, hogy holland, brit és más országok szélsőségesei is raboskodnak török börtönökben. A tárcavezető nem pontosította, hogy összesen hány feltételezett dzsihadista került Törökország fogságába azóta, hogy október 9-én Ankara katonai offenzívát indított Szíria északkeleti részén.

„Tegyük fel, hogy egy ideig rács mögött tartjuk őket” – folytatta. „Majd elengedjük. Azt várjátok, hogy mi adjunk állampolgárságot a terroristáitoknak?” – kérdezte, aláhúzva, hogy Törökország haza fogja küldeni őket.

Számos európai ország megtagadta az Iszlám Állam soraiban harcoló állampolgárai és családtagjaik visszafogadását. Úgy tudni, hogy körülbelül 10 ezer szélsőséges raboskodik a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd vezetésű katonai szövetség fogságában Szíriában. Az elmúlt hetekben az SDF jelentős nyomás alá került a török offenzíva és az amerikai csapatkivonás miatt.

Törökország a múlt hónapban indított hadműveletet a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen a török-szíriai határ mentén. Ankara terrorszervezetnek és a Törökországban tevékeny Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) bábjának tartja az YPG-t, amely Washington szövetségese a terrorellenes harcban. Az offenzívában a török hadsereg megszerzett egy körülbelül 120 kilométeres határszakaszt, illetve elfogott több dzsihadistát, akik a harcokat kihasználva megszöktek a börtönből.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.