Az alelnök kéri az ellenzéki aktivista szabadon bocsátását

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn a kubai kormányzathoz intézett levélben kérte egy ellenzéki aktivista azonnali szabadon bocsátását – jelentette be közleményében az amerikai külügyminisztérium.

Forrás: MTI2020. 02. 25. 6:45
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Levelében az amerikai diplomácia irányítója leszögezte: „José Daniel Ferrer, az emberi jogok kubai védelmezője több mint száz napja van igazságtalanul bebörtönözve, és ezalatt az önök által képviselt rezsim láncra verte, többször is megverte és megégette”.

Pompeo hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kormányzata, csatlakozva a nemzetközi közösséghez, Ferrer azonnali szabadon bocsátását követeli. Hozzáfűzte, ez „csupán az első lépés lenne egy jobb jövő felé Kuba számára”.

A miniszter egyúttal követelte „valamennyi politikai fogoly szabadon bocsátását” is.

A 40 éves José Daniel Ferrert a nemzetközi média a kubai ellenzéki mozgalom vezetőjeként tartja számon a Szaharov-díjas Oswaldo Payá halála óta. Payá 2012-ben, máig nem tisztázott körülmények között, autóbalesetben hunyt el. Ferrer a több ellenzéki tömörülést összefogó Kubai Hazafias Unió nevű ernyőszervezet vezetője.

Washington már Ferrer letartóztatásakor nyilvánosan elítélte a havannai kormányzatot, amely mindig is tagadta, hogy az országban volnának politikai foglyok. Ferrer tavaly októberi letartóztatását köztörvényes bűncselekményekkel magyarázta.

Mike Pompeo szerint – mint azt a levélben hangoztatta – a Ferrer ellen felhozott jelenlegi, megalapozatlan vádak jól ismertek, hiszen a gazdasági és politikai szabadságjogokért,a demokrácia védelme érdekében fellépőket zaklatja, erőszakkal fenyegeti és börtönbe veti a rendszer.

„Mindaddig, amíg nem lesz demokrácia, és nem tartják tiszteletben az emberi jogokat Kubában, és valamennyi politikai fogoly nem nyeri vissza a szabadságát, az Egyesült Államok továbbra is a rezsimet fogja felelősnek tartani a visszaélésekért” – szögezte le levelében Mike Pompeo.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.