Bejegyezhető a felvidéki magyar Összefogás mozgalom

A szeptember elején bemutatott és a magyar politikum egységesítését tervező mozgalom leadta a bejegyzéséhez szükséges támogató aláírásokat.

Forrás: MTI2019. 09. 25. 18:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Leadta a bejegyzéséhez szükséges támogató aláírásokat az Összefogás nevű új felvidéki magyar politikai mozgalom a pozsonyi belügyminisztériumban szerdán.

A mozgalmat szeptember elején mutatták be alapítói, miután kiderült, hogy nem hozott eredményt július végén a választási együttműködés lehetőségeiről indított tárgyalássorozat a tisztán magyar felvidéki párt, a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a szlovák-magyar vegyes párt, a Most-Híd között. A mozgalom vezetői a felvidéki magyar politikai érdekképviselet egységesítését tűzték ki célul a jövő február végén tartandó parlamenti választások előtt, azóta több felvidéki magyar politikai és civil szervezettel is egyeztetést folytattak erről.

„A magyar választók változást és összefogást akarnak, ezt mutatja az összegyűlt 18 ezer aláírás is” – mondta Mózes Szabolcs, az Összefogás mozgalom előkészítő bizottságának megbízottja, az aláírások leadását megelőzően tartott rövid sajtótájékoztatón. Mózes, aki a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója is, hozzátette: az aláírásokat három hét alatt gyűjtötték össze, fizetett ügynökségek segítsége és „kiterjedt struktúrák nélkül.” Az új mozgalom bejegyzéséhez a vonatkozó szlovák szabályozás szerint legalább tízezer támogató aláírásra van szükség.

A mozgalom előkészítő bizottságának megbízottja úgy vélekedett, hogy az aláírások száma jelzés a magyar választók és a politikum irányába, hogy a magyar parlamenti képviselet eléréséhez mindenki összefogására és új emberek bevonására van szükség. Orosz Örs, a mozgalom egyik alapítója, aki a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője is, elmondta: mintegy kétszáz településen folyt az aláírásgyűjtés, ahhoz csatlakozott a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális-közéleti szervezete, a Csemadok is, amely közel kétezer aláírást gyűjtött.

Menyhárt József, az MKP elnöke az Összefogás bejegyeztetését célzó lépésre reagálva az MTI-nek azt mondta: az MKP nyitott minden civil kezdeményezés és párt irányába, amely egy közös magyar lista felállításában gondolkozik, s ezt egyértelművé tették azzal, hogy partnerséget felajánlva megnyitották választási listájukat, amelyen a helyek felét erre a célra ajánlották fel.

„Egy magyar lista kell, hogy legyen” – szögezte le Menyhárt József, hozzátéve: a felvidéki magyaroknak, a közös magyar listán felül a közösséget szolgáló programra is szükségük van.

Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: nemcsak közös megjelenítésre, nem tartalom nélküli üzenetekre van szüksége a felvidéki magyar közösségnek, hanem egy közös nevezőre, egy olyan közös magyar programra, amelyben rögzítik a közösség érdekeit szolgáló lépéseket a következő évekre.

Elmondta: az MKP, ezzel összefüggésben csütörtökre tárgyalóasztalhoz hívta a felvidéki magyar civil szervezeteket és kisebb politikai pártokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.