– David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke válaszolt az ukrán fenyegetések ügyében küldött delegációs levelükre, és azt ígérte, hogy a Denisz Smihal ukrán kormányfővel való ülésén előhozza a kárpátaljai magyarok ügyét. Elégedettek ezzel a reakcióval?
– Delegációnk azonnal reagált és cselekedett a minket ért támadások kapcsán, több alkalommal is levélben fordultunk Sassoli elnökhöz. Már a tavaly novemberi megfélemlítő akciók után levelet írtunk neki, és kértük, hogy álljon ki a kárpátaljai magyarság mellett. Néhány nappal később aztán jött a hír, hogy a szélsőséges Mirotvorec listájára kerültem. Akkor újabb levelet írtunk az EP-elnöknek. Az akkori válasza finoman szólva is semmitmondó volt, leginkább eljárási szabályokra hivatkozott, miszerint a frakciónak kell kérnie, hogy a plenárison nyilatkozzon adott témában. A mostani válaszlevele viszont már személyesebb hangvételű volt. Valóban megígérte, hogy az ukrán kormányfővel való találkozóján elmondja, elfogadhatatlan, hogy egy EP-képviselővel ilyen módon bánjanak Ukrajnában. De ez még mindig nem az, amit szeretnénk.
Egy pozitív kicsengésű levél nem egyenlő azzal, hogy az uniós parlament elnöke a plenáris ülésen vállalja a véleményét és nyilvánosan elítéli a történteket.
Erre Sassolinak kifejezetten lett is volna alkalma a héten, ugyanis kedd este zajlott az EU-Ukrajna társulási egyezményről szóló jelentés parlamenti vitája. Azt gondolom, hogy elvárható lett volna a nyilvános szolidaritásvállalás akár velem, akár a kárpátaljai magyarokkal.
– Mit jelent az ön mindennapjaiban, hogy rajta van a Mirotvorec listáján?
– Ez egy kiszámíthatatlan dolog. A Mirotvorec nevű honlap 2014 óta létezik, és több szállal kapcsolódik az ukrán titkosszolgálatokhoz. Szinte köztudott, hogy magas rangú ukrán politikusok, katonatisztek és titkosszolgálati alkalmazottak vesznek részt a koordinálásában. Ez egyfajta üzenőfal, ahol kijelölik azokat a személyeket, akik nem tetszenek a kijevi hatalomnak. 2014-es indulásánál még olyan újságírók és képviselők szerepeltek a honlapon, akik a Krím, valamint a Donyeck és Luhanszk körüli konfliktusban vállaltak szerepet. Őket oroszbarátsággal, hazaárulással vádolták. Egy újságírót és egy képviselőt akkoriban le is lőttek, miután személyes adataik megjelentek a honlapon. 2018-ban az ukrán médiába kikerült egy rejtett kamerás videófelvétel, amelyen kárpátaljai magyarok állampolgársági esküt tesznek az egyszerűsített honosítási eljárás keretében. Ezután kezdték el a Mirotvorecen listázni a kárpátaljai magyar hivatalnokokat és tisztségviselőket, akiket kettős állampolgársággal gyanúsítottak meg. Pusztán ez alapján is fel lehetett kerülni a listára, pedig a kettős állampolgárságot nem tiltják az ukrán törvények. Bár Kárpátalján nem történtek fizikai bántalmazások, ez a lelki terror és megfélemlítés egy fajtája volt, ami miatt többen lemondtak a tisztségükből és nem vállaltak közéleti szerepet a személyes adataik kiszivárogtatása után. 2020 végén, miután lezajlottak az ukrán helyhatósági választások, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) pedig „túlságosan jól” szerepelt, a titkosszolgálat mint eszköz újra előkerült. Felfegyverzett kommandós titkosszolgálatosok tartottak házkutatásokat a KMKSZ-hez fűződő alapítványok és a szervezet elnöke, illetve a Kárpátaljai Magyar Főiskola alapítványa irodáiban, megalapozatlan vádakkal és egy több ezer kilométerre kiadott házkutatási paranccsal.
Ezeknek az eseményeknek szinte magától értetődő a hatásuk. Az ember ma többször meggondolja, hogy hova utazik, hogyan éli a mindennapjait.
Nem tudom, milyen következményei lennének, ha most belépnék Ukrajna területére. Tény, hogy nem javasolták, hogy karácsonyra hazautazzunk Beregszászra. Számomra eddig ez volt a legfájóbb pont.
A Fidesz beregszászi EP-képviselője szerint Kárpátalja mindig összekötő kapocs kellene hogy legyen.
Fotó: Európai Parlament
– Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a minap is elmondta, hogy értékeli Szijjártó Péter januári kijevi látogatását, de nem engedett abból a véleményéből, hogy a magyarok beavatkoztak az ukrajnai helyhatósági választásokba. Mit gondol erről?
– Átlátszó rágalomnak tartom. Gondoljunk csak bele: mindenki kifejezi a politikai preferenciáit. Az Egyesült Államok elnökválasztásakor az európai politikusok egy része már előre elmondta, hogy Joe Bident vagy Donald Trumpot támogatja, melyikükkel tudna együttműködni.
A magyar nemzetpolitikának pedig szerves része, hogy az állam és a közélet különböző szereplői támogatásukról biztosítják a külhoni magyar szervezeteket, pártokat. Úgy gondolom, hogy mindez nem számít belügyekbe való beavatkozásnak.
Az ukránok mindig mindent annak függvényében értelmeznek, hogy éppen mi az érdekük. Ez csak kifogás volt arra, hogy újra ellenséges hangulat alakuljon ki Magyarországgal és a kárpátaljai magyarokkal szemben, ismét volt egy ok, amiért panaszkodhatnak a médiában és bűnbaknak tehetik meg a magyarokat. Ezzel is a saját sikertelen választási szereplésüket akarták leplezni. Egyébként jelentősnek tartom, hogy Szijjártó Péter és Dmitro Kuleba találkozója mindezek ellenére megtörtént. Fontos, hogy legyen párbeszéd Magyarország és Ukrajna között, hiszen az EU és más nemzetközi szervek nyomása mellett a bilaterális kapcsolatok révén is javíthatunk a kárpátaljai magyarok helyzetén. Kárpátalja mindig egy összekötő kapocs kell hogy legyen a két ország között.
– Az Európai Parlament a héten megvitatta és szavazott is az EU–Ukrajna társulási szerződés végrehajtásáról szóló jelentésről. A néppárti Michael Gahler volt a jelentéstevő. Mennyire sikerült érdeket érvényesíteni, bekerült a dokumentumba a kisebbségvédelem ügye?
– Gahler képviselővel gyakorlatilag évek óta folyamatosan tárgyalunk az ukrán helyzetről, Ukrajnával kapcsolatban régóta ő a parlamenti jelentéstevő. Nagy tudású, viszont amit ő lát Ukrajnából, az a kijevi tárgyalások során szerzett tapasztalat. Én egy más típusú tudást adhatok át neki, például a kárpátaljai magyarok helyzetén keresztül arról, hogy Kijev milyen kisebbségpolitikát folytat. Az Európai Parlamentben sokáig a geostratégiai szempontok, Ukrajna „érinthetetlensége” kerekedett felül, viszont mára kezdik elfogadni az évek során bebetonozott, következetes álláspontunkat. A Mirotvorec listája, a titkosszolgálat tavalyi akciói már néppárti szinten is kiverték a biztosítékot. Korábban nehéz volt az EP-jelentésekbe beilleszteni kisebbségi jogsértésekre vonatkozó passzusokat. Most viszont pár tárgyalási forduló után volt hajlandóság rá, hogy olyan módosító javaslatokat tegyünk a szövegbe, melyek kimondják: Ukrajnában a politikai nyomásgyakorlás megengedhetetlen eszközeivel élnek. A dokumentumban ezenfelül a Mirotvorec is nevesítve van mint jogállami keretekbe nem illeszthető weboldal, ami ellen az ukrán hatóságoknak fel kell lépni. Ezt nagy eredménynek tartom, mert 2018-ban ezt sehogy sem tudtuk betenni a parlamenti jelentésekbe. A korrupció helyzetével, az oligarchákkal, a bírósági és közigazgatási reformmal, a média helyzetével kapcsolatban is jelennek meg kritikák, és az oktatási és nyelvtörvény kapcsán az EP leszögezi, hogy Kijevnek teljes mértékben végre kell hajtania a Velencei Bizottság ajánlásait. De ha mérlegre tesszük a jelentést, még mindig egészen nyilvánvaló, hogy
Brüsszelben hímes tojásként bánnak Ukrajnával és nem akarják túlzottan kritizálni, nehogy letérjen az EU-integráció útjáról.
David Sassoli EP-elnök és Denisz Smihal ukrán miniszterelnök Brüsszelben Forrás: Európai Parlament
– Ukrajnában bolgárok, románok, lengyelek is szép számban élnek. Együtt lehet működni az EP, illetve néppárt ezen nemzeti delegációival a kisebbségvédelem ügyében?
– Az oktatási és a nyelvtörvény kapcsán elsősorban a románokkal vagyunk egy véleményen. Hasonló helyzetben vannak, ugyanúgy nem szláv nyelvcsaládhoz tartozó nyelv, illetve nekik is van egy viszonylag kiterjedt iskolahálózatuk Ukrajnában. Többen vannak, mint a magyarok, azonban asszimiláltabbak is. A keddi EP-vitában több román képviselő is felszólalt, elsősorban az oktatási és a nyelvtörvény kapcsán mondták el: jó lenne, ha Kijev 2023 után is lehetővé tenné a kisebbségi nyelvű oktatást. Nagyon leegyszerűsítő magyarázatnak tartom, amikor az ukránok azzal érvelnek, hogy a nemzeti kisebbségek nem beszélik az ukrán nyelvet. Kárpátalján ez sosem jelentett problémát, mindig megvolt a többnemzetiségű együttélés, valamilyen szinten mindenki beszél ukránul és oroszul. Amikor Kijevből leküldenek tévéstábokat forgatni, persze senki sem akar nekik nyilatkozni, így a legegyszerűbb válasz, hogy „Nem beszélem a nyelvet”. Ennek a hosszú távú eredménye, hogy az európai uniós intézményekben is egy leegyszerűsített narratíva jelent meg. Sok képviselőtársam fordul hozzám azzal, hogy gondoljak bele: mi történne, ha például a Németországba települtek nem tanulnák meg a német nyelvet? Ilyenkor mindig az alapoktól kell kezdeni a történetet:
a kárpátaljai magyarságot nem lehet a migránsokhoz hasonlítani.
A magyar egy őshonos kisebbség a területen, a több mint százéves kisebbségi időszak alatt is léteztek itt magyar iskolák, volt magyar sajtó, egyszóval hagyományai vannak a magyar nyelv oktatásának és használatának. Ezt még a szovjet totalitárius rendszer sem vette el a magyaroktól.
– Ön azt mondja, a többnemzetiségű együttélés nyelvi szempontból sosem jelentett hatalmas gondot. Akkor milyen szándékok húzódnak meg a nyelvtörvény mögött?
– Kárpátalján soha senki sem tiltakozott az ukrán nyelv tanulása ellen. A kilencvenes évek óta léteznek a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által kidolgozott módszertani javaslatcsomagok, hogy miképp kellene a magyar gyermekeket megtanítani ukránul. Nem csak a kezükbe adni egy ukrán nyelvű könyvet, hogy „Vedd és olvasd!”. A kijevi oktatási minisztérium viszont rendszeresen lesöpörte az asztalról a konstruktív javaslatokat. Politikai jellegű, mondvacsinált érvek alapján kikérték maguknak, hogy az ukránt nem lehet idegen nyelvnek tekinteni és így tanítani. Sosem tettek semmit annak érdekében, hogy javítsák a módszertant vagy a tankönyvekkel való ellátottságot. Sokáig ukrán–magyar szótár sem volt, ez is magyar támogatással készült el. Tehát Kijevben most olyan dolgot kérnek számon, amit eddig ők maguk nem tettek lehetővé. Mi folyamatosan próbáljuk arra sarkallni az ukrán oktatási minisztériumot, hogy a módszertani változás lenne a jó megoldás és nem az erőszakos ukránosítás.
Ugyanakkor az a véleményem, hogy az asszimiláció a valódi cél, nem az ukrán nyelv megtanítása. Hogy évek múlva el lehessen mondani: nincs is szükség magyar iskolára Kárpátalján, hiszen mindenki elfogadja az ukrán nyelvű oktatást.
– A Minority SafePack felkarolása segíthette volna az ukrajnai magyarokat?
– Igen, de sok a feltételes mód ebben a gondolatmenetben. Ha az Európai Unióban létrejönne egy olyan törvényi keret, amely a nemzeti kisebbségeknek lehetővé tenné az anyanyelven történő oktatást, az egy idő után valószínűleg kiterjeszthető lenne a társult országokra is, például mint az Erasmus- és a Kreatív Európa programok esetében. Még mindig bízom benne, hogy valamilyen kiskaput lehet találni, főleg, hogy a nemzeti régiós európai polgári kezdeményezés is lassan sikeresen célba ér. Úgy gondolom, hogy az EP-től ez is széleskörű támogatást fog kapni. Talán a két polgári kezdeményezés együtt még nagyobb nyomást gyakorol majd az Európai Bizottságra, így többé Věra Jourová nem mondhatná el, hogy az ügy nem fontos az Európai Uniónak.
