A lengyel elnökválasztás második fordulójában már csak két jelölt van, a jelenlegi elnök Andzej Duda, aki a kormánypárt színeiben indult, valamint Rafal Trzaskowski Varsó polgármestere, aki a Polgári Koalíció jelöltjeként szállt versenybe. Jendzej Bielecki, a Rzeczpospolita újságírója úgy fogalmazott, hogy a választások első fordulója arról szól, hogy az emberek kit kedvelnek, a második azonban már csak arról, hogy kit nem, és az állampolgárok ez alapján döntenek majd a két jelölt között. Elmondta, ez már inkább a félelemre alapozott kampány, és a vesztes az lesz, aki az emberek szemében nagyobb fenyegetést jelent az országra.

Politikai földrengés Berlinben: a CDU/CSU nemet mondott a baloldal bírói puccsára + videó
Történelmi fordulópont: a CDU/CSU először nem hajolt meg a baloldali ideológia előtt.