Elsőként érhette el Izrael a nyájimmunitást

Hátra még nem dőlhetnek: egy tanulmány szerint a dél-afrikai mutáns könnyebben áttörhet a védelmen.

2021. 04. 11. 10:45
null
Pészah a plexifal mögött. Ultraortodox zsidó hívõk fejüket imasállal letakarva imádkoznak a Siratófalnál, Jeruzsálem óvárosában 2021. március 29-én, a zsidó húsvét (pészah) nyolcnapos ünnepének harmadik napján. Fotó: Abir Szultan Forrás: MTI/EPA/
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Izrael elérhetett egyfajta nyájimmunitást – idézte az izraeli média Eran Segalt, a neves Weizmann Tudományos Intézet egyik vezető kutatóját. A nyájimmunitás lényege, hogy a társadalom olyan nagy aránya – körülbelül hatvan-nyolcvan százaléka – védett a kórokozóval szemben, hogy az nem tud kit megfertőzni, tovább terjedni. A szakember egyelőre csak becslésekre alapozta állítását, a számok mindenesetre őt igazolják. A nagyjából kilencmilliós államban már több mint 5,3 millió ember megkapta legalább az első oltását, majd ötmillió pedig a másodikat is, miközben közel 836 ezren túlestek a betegségen. A tömeges oltás hatásai már jelentkeztek: mint arra Eran Segal is rámutatott, január óta 97 százalékkal, nyolcezer fölöttiről 250 környékére zuhant a napi új regisztrált esetek száma. Ezzel párhuzamosan csökkent a kritikus lefolyású megbetegedések és a halálesetek száma is. Ha a szakembernek igaza van, akkor Izrael lehet az első a világon, amely elérte a nyájimmunitást. Múlt héten egy számítás arra az eredményre jutott, hogy az Egyesült Királyság is elérhette múlt péntekre a határt, azonban ennek hitelességét később vitatták. Ugyan a britek közel fele már megkapta legalább az első oltását, az országban még mindig napi kétezer feletti új fertőzöttet találnak.

Az izraeli szakember úgy vélte, a statisztikák derűlátásra adnak okot, és itt lehet az ideje a további nyitásnak. Az élet már így is jobbára visszatért a rendes kerékvágásba, az üzletek nyitva vannak, az iskolákban tanítanak, ugyanakkor bizonyos tömegrendezvényeket még tiltanak, és az olyan általános szabályok is maradtak, mint a maszkviselés vagy a fizikai távolságtartás. Már a turizmus újjáélesztése felé is kacsintgatnak, viszont egyelőre a be- és kiutazás korlátozott. Ennek legfőbb oka, hogy attól tartanak, külföldről esetleg olyan mutációkat hurcolhatnak be, melyek ellenállóbbak, és lerombolhatják az eddigi eredményeiket.

Pészah a plexifal mögött. Ultraortodox zsidó hívők fejüket imasállal letakarva imádkoznak a Siratófalnál, Jeruzsálem óvárosában 2021. március 29-én, a zsidó húsvét (pészah) nyolcnapos ünnepének harmadik napján
Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan

Úgy tűnik, félelmeik nem is teljesen alaptalanok,

mert egy izraeli tanulmány szerint a koronavírus dél-afrikai variánsa könnyebben „áttör” a Pfizer–BioNTech-oltóanyag védelmén.

A kutatók 150 olyan izraeli mintáit vizsgálták, akik megfertőződtek, annak dacára, hogy megkapták az oltást: közülük nyolcnál mutatták ki a dél-afrikai mutánst, miközben csupán egyre számítottak. A tudósok szerint további vizsgálatokra van szükség, de ebből úgy tűnik, ez a variáns hatékonyabb a Pfizer–BioNTech-vakcina által kialakított védelem ellen. Ez valamelyest ellentmond a gyártó saját kutatásainak, aki eddig azt állította, oltóanyaga a mutánsok ellen is tökéletes védelmet nyújt.

Izraelben egyébként szinte kizárólag a német–amerikai fejlesztésű oltóanyagot használták, elhanyagolható mennyiségű amerikai Moderna mellett. Az utóbbi hetekben azonban a Pfizer felfüggesztette a szállítmányokat, miután az ügyvivő kormány vitái miatt Izrael elmaradt a cech kifizetésével.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.