– Nemrég hivatalos látogatást tett Ugandában, ahol bejelentette, hogy hazánk 16 millió eurós, azaz mintegy ötmilliárd forint értékű fejlesztési programot valósít meg a kelet-afrikai országban. Miért tartja fontosnak a magyar kormány Uganda támogatását?
– Uganda – Törökország és Pakisztán után – a harmadik legtöbb menekültet befogadó ország a világon, Afrikában ráadásul az első. A mi szempontunkból tehát értelemszerűen nagyon nem mindegy, hogy mi történik ott, ezért is lett a magyar Afrika-stratégia egyik kulcsországa. Jelenleg közel 1,4 millió menekült tartózkodik az országban, akik fegyveres konfliktusok, járványok, a politikai instabilitás és a gazdasági kilátástalanság miatt hagyták el hazájukat. Az országaink közötti alapvető szimpátiát az is táplálja, hogy Uganda a magyar kormányhoz hasonlóan tekint a migráció kérdésére. Kampala kormányzata szerint ugyanis az afrikai problémákat Afrikában kell megoldani, a szubszaharai térség egyik legstabilabb államaként pedig mindent elkövetnek, hogy ideiglenesen otthont biztosítsanak azoknak, akik a szomszédos országokban bajba kerültek. Teszik mindezt azért, hogy a menekültek a saját közegükben maradhassanak. A fekete kontinens részben vagy egészben mesterségesen meghúzott határai miatt ugyanis az országok közötti migrációnak nem egyenes következménye az etnikai vagy vallási keveredés, mivel az államhatárok sokszor nem esnek egybe az etnikai határokkal. Vegyünk egy konkrét példát: afrikai viszonylatban egyáltalán nem számít meghökkentőnek, hogy Kenya korábbi alelnöke, Arthur Moody Awori és Uganda egykori minisztere, Aggrey Awori édestestvérek. Gondoljunk csak bele: Európában elképzelhetetlen lenne, hogy két különböző ország magas beosztású állami tisztviselőjét bármilyen rokoni szál kösse össze.
– Említette a magyar Afrika-stratégiát. Milyen célt határoz meg a kormány a fekete kontinens országaival való együttműködésre vonatkozóan?
– Ez egy alapvető újragondolása volt a magyar külpolitika ezen szegmensének, hiszen a történelem során hazánknak sosem voltak stratégiai céljai Afrikában. Önmagában egy új dolog tehát, hogy Magyarország megfogalmazza, mit gondol Afrikáról. Be kell látni, Európa biztonsága és jövője függ a fekete kontinenstől. A világ legerősebb gazdaságú államai egyébként szinte minden afrikai országban jelen vannak, és próbálják megtalálni a maguk hasznát a gazdasági növekedésből, a mi stratégiánk azonban a geopolitikai érdekeinknek megfelelően biztonsági fókuszú. Teljesen másképp jelenünk meg Afrikában, mint a nagyobb, gyarmatosító múltú, egyébként a mai napig gazdasági motivációik által vezérelt nyugat-európai országok. Azt akarjuk, hogy a Száhel-övezet stabil legyen, a magyar diplomácia sarokköve pedig ebből kifolyólag az az elgondolás, hogy minden politikai, gazdasági és humanitárius támogatást meg kell adni azoknak az érintett országoknak, amelyek a stabilitás megőrzésének letéteményesei és a válságok továbbterjedésének megakadályozói. A nagyhatalmi szereplők sakkjátszmáihoz viszonyítva természetesen Magyarország lehetőségei és erőforrásai jóval korlátozottabbak, éppen ezért igyekszünk arra koncentrálni, hogy a segítséget célzottan az arra rászorulókhoz juttassuk el.
– Mit tapasztalt látogatása során, miben tud hazánk segíteni Ugandának?
– Az egyik legfontosabb benyomásom, hogy az a fajta segítség, amelyet a magyar kormány nyújtani kíván, az afrikai országoknak is újfajta tapasztalat. Általánosságban elmondható, megszokták, hogy a segítő szándék mögött meghúzódik egy rejtett cél is: az adott ország ásványkincseinek és egyéb, gazdasági előnyökkel kecsegtető erőforrásainak kihasználása, illetve a politikai befolyásszerzés. Azt tapasztaljuk tehát, hogy a kapcsolatok kiépítése rendkívül könnyű úgy, hogy nem kihasználni akarjuk ezeket az országokat, hanem ténylegesen segíteni. Az Ugandában megvalósuló 16 millió eurós fejlesztési program részeként a menekültek ellátására szolgáló telepek ivóvízellátását és a migrációs és menekültügyi rendszert szeretnénk fejleszteni. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egyszerűen olyan infrastrukturális fejlesztésekre, amelyek javítják a helyiek életminőségét, pontosabban az érintett országok élelmiszeripari, egészségügyi, öntözéstechnikai, illetve további, vízgazdálkodással összefüggő rendszereinek működését. Például egy adott közösségnek víztisztító berendezést adva több ezer ember életminőségének javításához járulhatunk hozzá. Ez a magyar Afrika-stratégia lényege, amelynek végrehajtásában a Hungary Helps program és az ahhoz kapcsolódó humanitárius kezdeményezések kulcsfontosságúak, ezeken keresztül alakulhat ki egy kapcsolati rendszer, illetve bizalmi tőke.
– Számos globális segélyszervezet működik nemzetközi összefogás keretében. Miben tér el ezektől a Hungary Helps?
– A Hungary Helps programot a magyar humanitárius segélyezés zászlóshajójának tekintjük, amelynek nyíltan vállalt célja, hogy nemzetközi szinten is muníciót adjon az ebben a szegmensben szükséges paradigmaváltáshoz. A nemzetközi közösségnek ugyanis szemléletet kell váltania, és a migráció ösztönzése helyett biztonságos körülményeket kell teremtenie a kibocsátóországokban, illetve segítenie kell abban, hogy senki ne kényszerüljön szülőföldje elhagyására. Szerintünk a támogatást közvetlenül a helyi közösségeknek kell odaadni, rendkívül célzott módon. A jelen pillanatban ugyanis, bár a fejlett világ rengeteg pénzt költ segélyezésre, a pénz egy igen jelentős részét nem a helyszínen hasznosítja, hanem már itt, Európában vagy más fogadótérségekben. Egy menekült ellátása értelemszerűen a sokszorosába kerül például Németországban, mint mondjuk a Száhel-övezetben. Ha tehát ugyanazt a pénzt a menekülteket kibocsátó országokban költenénk el, akkor egyrészt az érintettek nem kényszerülnének arra, hogy kockára tegyék az életüket az Európa felé vezető úton, másrészt nem adnák a család összekuporgatott vagyonát a szegénységből és a migrációból meggazdagodó embercsempészeknek. Arról nem is beszélve, hogy ugyanannyi pénzből így még több emberen tudnánk segíteni.
– Hogyan valósítja meg ezt a program a gyakorlatban?
– A Hungary Helps sajátos logikája azon alapszik, hogy általában nem államközi szinten valósítja meg a segítségnyújtást, hanem a helyi egyházak és felekezetek segítségével építjük ki a kapcsolatot a rászoruló közösségekkel. Uganda ilyen szempontból különleges, hiszen keresztény többségű ország, ahol általánosságban jó a keresztények és a nem keresztények kapcsolata, ráadásul stabil a politikai rendszere, így államközi szinten is nagyobb a mozgásterünk. A cél pedig az, hogy ez maradjon is így, Kampala folytassa a szerintünk modellértékű migrációs politikáját, ehhez pedig igyekszünk minden támogatást megadni. Probléma akkor van, ha a nemzetközi közösség ezt nem így gondolja, hanem inkább előírnák, hogy egy adott ország mit és hogyan csináljon. Az Európai Unió pedig azzal követi el a legnagyobb hibát, amivel számos más színtéren is: véleménye van, de ezt nem követi cselekvés.
Fotós: Jászberényi Sándor
