Fokozatosan tényleg mindenhová elér a vírus, egyre többet hallunk mi is pozitív kollégákról. Vannak olyanok, akik még egy tiroli konferencián fertőződtek meg, de volt olyan is, aki a betegétől kapta el.
Olaszországból nagyon szomorú hírek érkeztek arról, hogy aktív orvosok munka közben lettek betegek, és nem élték túl a kórt. Az egyik itteni kórházban egy egész részleg lezárását fontolgatták, az előírások miatt ugyanis nem mehetett volna egyetlen szakorvos sem munkába. Nem egyszerű azonban ilyen időszakban csak úgy több tucat beteget másik kórházba fektetni, így inkább a karantén szükségességét vonták vissza.
Maszk (ők legalább kapnak), napi tesztelés, és mehet a meló. Mi vigyázunk magunkra, ahogy tudunk, néha talán túlzásnak is tűnhet: minden beteggel csak maszkot (mindegy milyen, de legalább valamiféle védelmet nyújt) viselve beszélgetünk, a műtőben pedig a nagy becsben tartott igazi védő maszkot használjuk – természetesen az előírt 6 órán túl is, kiszárítva pedig másnap is.
Levegőt venni ugyan nehéz benne, de a lényeg, hogyha netán bármelyikünk tünetmentes hordozó, nehogy a frissen operáltakat megfertőzze. Persze igyekszünk egymásra is vigyázni, ugyanebből a megfontolásból: senki nem akarja a betegeit veszélybe sodorni, de azért a kollégáit sem. A madridi események tükrében azonban, azt hiszem, itt luxusproblémáról beszélhetek: nekünk legalább van valamennyi védőfelszerelésünk, és igazi kórházakban tudjuk ellátni a betegeinket. Az ottani hotelből és vásárcsarnokból átalakított kórházak itt egyelőre távoli rémálomnak tűnnek.
