Bár a Kínai Népköztársaságot 1949. október 1-jén kiáltották ki, hatalomra kerülésekor a kommunista párt már bőven szerzett tapasztalatokat a kormányzás terén. Az első szocialista vezető, Mao Ce-tung (Mao Zedong) eleinte a Moszkvából ékezett szakértők által képviselt szovjet rendszert követte, azonban már a kezdeti időszakban sajátos, kínai jegyeket szőtt az akkor épülő rendszerbe.
John K. Fairbank brit sinológus szerint Mao három pontban látta biztosítottnak a párt hatalmának hosszú távú stabilitását. Mindenekelőtt az ideológiai indoktrináció révén meg kell tartani a pártfegyelmet, ami így biztosítja a távoli szovjetek feletti ellenőrzést. Meg kell ismerni továbbá a parasztság helyi igényeit, és törekedni kell arra, hogy a rendszer kielégítse azokat. A kínai típusú szocializmus egyik legnagyobb vívmánya volt egyébként, hogy az írástudatlan, számkivetett parasztságban ismerte fel mozgalma tömegbázisát. Fairbank szerint ezt követően Mao fegyveres alakulatokat állított fel a vidéki tömegekből, illetve a párt tevékenységét segítő, helyi szimpatizánsokat toborozott. Végül – állította a brit sinológus – Mao kormányzása központosította és összehangolta a termelést az egyes vidéki régiók között.
A kínai alkotmány Mao Ce-tung doktrínájára épült, ami később a nagy reformer, Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) és Hszi Csin-ping (Xi Jinping) jelenlegi vezető ideológiájával is kiegészült. A Kínai Kommunista Párt azonban nagy hangsúlyt fektet a kontinuitásra, ezért hiába változott sokat a párt és vele együtt az ország, a Fairbank által bemutatott alapok továbbra is megfigyelhetők a rendszerben.
Mao Ce-tung portréja a Tienanmen téren
Fotó: MTI/EPA/Wu Hong
Az elmúlt hetven évben erre építve érte el Peking azokat az eredményeket, amelyekre a mostani évfordulón is nagy hangsúlyt fektetnek. Az éhínség 2018-ra a lakosságnak már csak kevesebb mint egy százalékát sújtja, igaz, ezért nagy áldozatokat hozott a kínai nép: a reformok meghirdetését követően, az 1980-as évek elején volt, hogy ez a szám a 88 százalékot is elérte. A születéskor várható élettartam 45 évről 76 év fölé emelkedett, s mindennek köszönhetően vált Kína a maga 1,4 milliárd fős lakosságával a világ legnépesebb országává.
De nem csak a társadalmi statisztikák miatt büszke az elmúlt hetven évre a párt. A kül- és védelempolitikában, a környezetvédelemben és a gazdaságban, mindenekelőtt a technológiai fejlesztések terén Kína hatalmasakat lépett előre, amit a világ többi része csodálattal vegyes rémülettel néz végig.
A fejlődés azonban problémákat is hozott magával, amelyek most csúcsosodnak Peking felé. Ambiciózus külpolitikája az Egyesült Államoknál elérte a plafont, Washington kereskedelmi háborút indított. Hongkongban tizenhetedik hete tízezrek tüntetnek a város ingatag autonómiája mellett, a konfliktus az új hidegháború forrpontjává nőtte ki magát. A jövő nem csak az államhatárokon kívül vet fel aggasztó kérdéseket. Az elmúlt évtizedekben erős középosztályt épített ki a rendszer, s csak idő kérdése, hogy a kínai emberek számonkérjék a kommunista párton az olyan elhanyagolt problémákat, mint a jogállam, a szólás- és sajtószabadság kérdése.
