Ismét civilek haltak meg légicsapásokban Szíriában

Legkevesebb 9 ember, köztük több gyerek meghalt Szíria északnyugati részén a kormányerők vagy a velük szövetséges orosz légierő által végrehajtott légicsapásokban – jelentette vasárnap a brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

Forrás: MTI2020. 02. 02. 20:50
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Idlíb tartományban, Szarmínnál végrehajtott támadásban egy család hét tagja is meghalt – közölte a civil szervezet. Az AFP helyszíni tudósítója szerint egy kétszintes házat ért találat, és az épület teljesen megsemmisült. Egy 9 és egy 13 éves gyerek holttestét zokogó apjuk szeme láttára emelték ki mentők a romok alól. Az apa, aki feleségét is elveszítette a támadásban, a hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy elmenekültek Szarmínból, csak azért jöttek vissza, hogy néhány dolgot magukkal vigyenek.

Idlíb és Aleppó tartományban két másik légicsapásban is meghalt egy nő és egy gyerek.

Idlíb, valamint Aleppó, Hama és Latakia Idlíb tartománnyal szomszédos területei a korábban az al-Kaidával szövetséges an-Nuszra Frontként ismert Hajat Tahrír as-Sám nevű dzsihadista szervezet ellenőrzése alatt áll, és az elmúlt héten a kormányerők több támadást is indítottak, és jelentős eredményeket értek el ezen a területen, amely a fegyveres ellenállás egyik utolsó bástyája Szíriában. December eleje óta mintegy 388 ezer ember menekült el a térségből a harcok miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.