Zajlik az élet Olaszországban. A pandémia idején is dübörögnek az erőszakos ballib véleményvezérek.

A muszlim radikalizmus nem tűri a párbeszédet
Európa több országában is megtorolják az eltérő véleményt.
Zajlik az élet Olaszországban. A pandémia idején is dübörögnek az erőszakos ballib véleményvezérek.
Homofóbnak nyilvánítottak egy humorista párost, mert a haladó pc baloldal szerint viccet űztek olyan fontos témákból, mint például a szexuális kisebbségek és a migránsok.
A Felicissima Sera című műsorban történt a vihart kavaró eset. A két humorista-műsorvezető, Pio és Amedo bemutatott egy a politikát kifigurázó videót, amiben többek között migránsokkal pózoltak. A baloldalt támogató csoportok azonnal tiltakozásba kezdtek, mert szerintük a politikai korrektséget nem tartották be a műsor szereplői, és ezért törölni kéne a szerepléseiket – olvasható a V4NA beszámolójában.
„Pio és Amedo műsorában, a Felicissima Serában egy rossz példát láthattunk a komédiára, amelyben gyűlöletkeltő szavakkal viccelődtek, előítéleteket tápláltak, és a nácizmus idejét idézték vissza” – bírálta a műsort Fabrizio Marrazzo, a Melegpárt szóvivője.
A két humorista kemény választ küldött az erőszakos baloldali liberálisoknak:
„Talán valakik azt hiszik, hogy elnézést fogunk kérni, de mindenkit figyelmeztetünk, hogy csalódni fognak. Legközelebb se leszünk politikailag korrektek. […] A célunk a szórakoztatás mellett, hogy egy önálló véleményt alkossunk, és kifigurázzuk azokat, akik ránk akarják kényszeríteni a politikai korrektséget.”
Az állandóan diktatúrát kiabáló hazai baloldal figyelmébe ajánlom az olaszországi eseményeket. Ahol mondvacsinált indokkal vegzálnak, fenyegetnek letiltással humoristákat a pc jegyében, pusztán azért mert nem azzal viccelődnek, amit elvárnak tőlük. Nálunk pedig, a „véres diktatúrában” az RTL Klub Showder Klub című műsorában hétről hétre nagyüzemben megy humor címén a kormány gyalázása. Ugye emlékszünk még arra a baloldali felháborodáscunamira, amikor a polgári oldalon többen kifogásolni mertek egy gusztustalan, Áder Jánost és Weisz Fannit alpári módon kigúnyoló, Lengyel Tamás fémjelezte videót. Mondván, a humorba sok minden belefér, ne akarják megmondani a polgári, nemzeti oldalon, mi vicces és mi nem, hiszen a humor amúgy is baloldali műfaj.
Lehullt az álarc. Ismét bizonyították a baloldali liberálisok, milyen emberek valójában. Ez hívják kettős mércének, ami nálunk éppúgy jelen van, mint a példaként felhozott Olaszországban. Nincs kivétel, a nemzetközi liberális hálózat egyformán működik az egész világon.
„Quod licet Iovi, non licet bovi.” Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek.
Köszönjük, ebből inkább nem kérünk!
Borítókép: Pio és Amedo a Felicissima Sera című műsorban Forrás: YouTube/Képernyőfotó
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
Európa több országában is megtorolják az eltérő véleményt.
A frontvonalakon folyamatos a nyomás és a pusztítás.
Orvosa az ötödik alkotmánykiegészítésre hivatkozva hallgatott a kongresszus előtt.
Egy év telt el azóta, hogy Donald Trump ellen merényletet követtek el egy pennsylvaniai kampánygyűlésen.
Európa több országában is megtorolják az eltérő véleményt.
A frontvonalakon folyamatos a nyomás és a pusztítás.
Orvosa az ötödik alkotmánykiegészítésre hivatkozva hallgatott a kongresszus előtt.
Egy év telt el azóta, hogy Donald Trump ellen merényletet követtek el egy pennsylvaniai kampánygyűlésen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.