Nem érdekeltek az új választásokban a szlovák koalíció pártjai

Egy kassai katonai repülőtér kifutópályája lett a lassan permanenssé váló szlovák kormányválság újabb állomása. Lapunk is beszámolt róla, mekkora politikai vihart kavart Szlovákiában, hogy Igor Matovič kormányfő, követve Magyarország példáját és kihasználva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter segítségét, bevásárolt az orosz vakcinából.

Pomichal Krisztián (Dunaszerdahely)
2021. 03. 06. 6:55
null
A kormányfő hétfőn személyesen fogadta a kassai repülőtéren az orosz vakcinaszállítmányt Fotó: PETER LAZAR Forrás: Peter Lazar/AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érdekes módon a kormány eddigi járványügyi intézkedéseit bíráló, az előző, Robert Fico vezette kormányhoz ezer szállal kötődő Szlovák Orvosi Kamara üdvözölte a lépést, míg Matovič három koalíciós partnere közül kettő – a Szabadság és Szolidaritás (SaS) és Az emberekért nevű párt – élesen elítélte az akciót. Mindkét párt egyetértett abban, hogy előre hozott választásokra semmi szükség, de Richard ­Sulík SaS-elnök már a szállítmány érkezésének másnapján arról beszélt, újra bebizonyosodott, hogy a kormányfő alkalmatlan feladatai ellátására.

A kormány gazdasági tárcáját vezető Sulík a kormányfővel vívott számtalan szócsatája után most először mondta ki, hogy szerinte Matovičnak távoznia kell.

Egy szerdai interjúban kijelentette: a miniszterelnök képtelen a kormány irányítására, de arról semmi konkrétumot nem árult el, mi van, ha Matovič nem hajlandó magától lemondani és átalakítani a kormányát.

Az SaS és Az emberekért kiválásával csak hetven kormánypárti képviselő maradna a 150 fős szlovák nemzeti tanácsban, de a koalíció megbuktatása egyiküknek sem áll érdekében. Előre hozott választások esetén Az emberekért szinte biztosan nem jutna be a parlamentbe, az elmúlt hónapokban ugyanis rendre az ötszázalékos küszöb alatt mérik a Veronika Remišová által irányított pártot, amely, amióta kormányon van, elemzők szerint a brüsszeli panelek ismétlésén kívül képtelen volt saját témát találni.

A kormányfő hétfőn személyesen fogadta a kassai repülőtéren az orosz vakcinaszállítmányt
Fotó: Peter Lazar/AFP

Az SaS esetében némileg bonyolultabb a helyzet. Támogatottságuk – az Igor Matovič vezette Egyszerű Emberek rovására – folyamatosan emelkedett az elmúlt hónapokban.

Sulík óvatos, megfontolt, Matovič ostobának tartott kijelentéseit ellenpontozó retorikája sokaknak szimpatikus volt,

ráadásul gazdasági miniszterként ügyesen hárította el magáról és pártjáról az egyre romló járványhelyzet felelősségét. Szakértők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy Sulík korábban megbuktatott egy kormányt: 2011-ben Iveta Radičová jobbközép kabinetje bizalmi szavazássá tette a 2008-as gazdasági válság miatt létrehozott Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz megszavazását, amelyet a koalícióban helyet foglaló Sulík és pártja végül nem támogatott. A kormánybukás után nyolc év Fico-kormányzás következett, amelyet azóta is rendre felhánytorgatnak Sulíknak. Nem véletlen tehát, hogy a pártelnök folyamatosan arról beszél, semmi szükség új választásokra, pusztán a kormányt kell átalakítani.

Ez azonban Igor Matovič lemondása nélkül nem fog menni, ráadásul Matovič pártjának van egy nagyon gyenge pontja, amely korábban éppen legnagyobb erőssége volt:

az OĽaNO ugyanis nem párt, hanem mozgalom. Nincsenek alapszervezetei, nincsen struktúrája, sőt hagyományos értelemben vett tagsága sincs.

Képviselőinek nagy részét a civil életből Matovič által kiemelt és a választási listára tett politikusok adják, akiknek nincs különösebb elköteleződése az OĽaNO felé. Nem véletlen, hogy Richard Sulík kijelentette, a következő napokban tárgyalni kíván az OĽaNO több parlamenti képviselőjével.

– Matovič leginkább saját magát hibáztathatja a kialakult helyzetért

– mondta a Magyar Nemzetnek Kolek Zsolt politikai elemző, a Ma7.sk felvidéki hírportál vezető szerkesztője. – Aligha változik Matovič megítélése, ha egy-két miniszterét le is cseréli. Ráadásul kevés az esély arra, hogy a koalícióból kifelé tekintgető pártok a kormányfő távozását elérjék, hiszen ehhez nincs megfelelő ütőkártya a kezükben – tette hozzá. Az, hogy Matovič önként távozna, az elemző szerint igen valószínűtlen, Matovič személyisége, eddigi húzásai alapján ez szinte teljesen kizárható. Kolek Zsolt ugyanakkor azt mondja, a koalíciós pártok maguk alatt vágják a fát azzal, ha sokáig „vergődnek”. – Saját összeomlásukat készítik elő – véli az elemző, majd zárásul hozzáteszi: akik hatalomban tartják a nyilvánvalóan alkalmatlan kormányfőt, „azok tulajdonképpen a mostani ellenzék győzelmének ágyaznak meg a legközelebbi választásokon”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.