Peking bízik a járvány legyőzésében

A járvány gócpontjában, Vuhanban naponta már több mint 15 ezren kerülnek kórházba magas lázzal, ami ötszöröse az ilyenkor szokásosnak.

Magyar Nemzet
2020. 01. 29. 11:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb huszonhat beteg vesztette életét Kínában kedd estig koronavírus okozta tüdőgyulladás miatt, így a ragály halottainak száma két nap alatt 81-ről 107-re emelkedett. A biztosan a kórtól fertőzött tüdőgyulladásos betegek száma 4473-ra nőtt a vasárnap esti 2835-ről. A járvány gócpontjában, Vuhanban naponta már több mint 15 ezren kerülnek kórházba magas lázzal, ami ötszöröse az ilyenkor szokásosnak. A városban 62 kórháznak van lázklinikája. Ráadásul a közép-kínai Hupej tartományban a gyógyászati eszközök hiánya nehezíti a betegség elleni küzdelmet. A Nemzeti Egészségügyi Bizottság illetékese szerint a tartományba mintegy hatezer fős orvosi személyzetet delegálnak az ország más részei­ről, ám az eszközhiány miatt – egyebek mellett kevés a védőöltözet – a segítségként odaküldött személyzetnek egyelőre csak egy részét tudták bevonni a betegek ellátásába.

A kínai járványügyi központ az eddig ismert esetek alapján megállapította, hogy a kór a betegek 16,8 százalékánál vezet súlyos tüdőgyulladás kialakulásához, a halálozási arány pedig kevesebb, mint három százalék. Az új koronavírus fertőzötteinek ellátására kijelölt egyik pekingi kórház vezető szakértője elmondta: azoknál, akiknél a vírus csupán enyhébb tüneteket – hőemelkedést, köhögést – okoz, a felépülési idő egy hét, míg a súlyosabb, légzési nehézségekkel együtt járó esetekben akár két hét is lehet. Hupej nagy részét a múlt hét vége óta egyelőre határozatlan időre lezárták annak érdekében, hogy megfékezzék a járvány terjedését, ám aggodalomra ad okot, hogy az első esetek jelentése és a tartomány székhelye, Vuhan lezárása között eltelt huszonnégy napban a 11 milliós város lakosságának majdnem fele hagyta el a várost. – Kína le fogja győzni az új koronavírus-járványt – jelentette ki Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök tegnap Pekingben, amikor az Egészségügyi Világszervezet főigazgatójával találkozott. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz elégedetten nyilatkozott a Kínában alkalmazott óvintézkedésekről, és úgy fogalmazott: biztos abban, hogy Kína képes megfékezni a járvány terjedését.

Közben további húsz amerikai repülőtérre terjesztették ki a Kínából érkező utasok egészségügyi vizsgálatát. Korábban csak azon az öt repülőtéren volt egészségügyi ellenőrzés, ahová kifejezetten Hupej tartományból érkeztek utasok. Az elkövetkező napokban már minden olyan amerikai légikikötőben megkezdik az ellenőrzést, ahová Kína bármelyik részéről érkeznek járatok. Egyidejűleg a Kínával szomszédos orosz régiók átmenetileg beszüntették a határátkelést, az orosz turistairodák pedig leállították a kínai csoportok fogadását – közölték tegnap orosz hírügynökségek. Az első németországi fertőzöttről is kiderült, hogy nem Kínában, hanem helyben, Bajorországban okozhatta a megbetegedést a koronavírus – jelentették tegnap német hírportálok a tartományi hatóságok közlése alapján. A 33 éves német férfi megbetegedése lehet az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjed emberről emberre.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.