Potápi Árpád János: A diaszpóra magyarságának megtartása, identitásának erősítése lényeges feladat

A diaszpóra magyarságának megtartása, identitásának erősítése fontos feladat – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában az MTI-nek Innsbruckból. Potápi Árpád János háromnapos látogatásának első napján a Nemzetpolitikai Államtitkárság által támogatott fejlesztéseket adta át az Innsbrucki Magyar Diákotthon- és Kultúrcentrumban.

Forrás: MTI2019. 12. 05. 20:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az innsbrucki városépítési és tűzvédelmi hivatal 2017 tavaszán több jelentős korszerűsítést rendelt el az épületben. A tűzvédelmi rendszer megújításához a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2017-ben ötmillió, 2018-ban tízmillió, idén pedig 12,4 millió forint támogatást biztosított. Emellett a magyar nyelvű szentmisék megtartásához, a gyermekek néptánc oktatásához és nyári táborának megszervezéséhez 1,5 millió forint támogatásban részesült az Innsbrucki Magyar Diákotthon és Kultúrcentrum; vagyis 2017 óta közel harmincmillió forintot kapott az a Nemzetpolitikai Államtitkárságtól.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár arra emlékeztetett: az intézmény fontos szerepet tölt be a magyar történelemben; 1956 után ugyanis az emigráns magyarság egyik központja volt; jelenleg pedig a kultúra és az oktatás fontos központja; ahol 22, nagyrészt magyar kollégista lakik.

Potápi Árpád János hangsúlyozta: bárhova megyünk a világban, ezek a magyar közösségek mindenhol megtartják a magyarságukat. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar szervezetek reneszánszukat élik, és mivel a fiatalok magyarságának megőrzése szempontjából fontos központok, a tárca támogatja őket. Megköszönte az Innsbruckban élő magyaroknak, hogy kitartottak Magyarország mellett, és a magyar kormányt támogatták; hiteles információkkal cáfolták meg azokat a méltánytalan véleményeket, amiket mások a kormánnyal szemben megfogalmaztak.

Potápi Árpád János innbrucki látogatása során találkozik a több száz fős innsbrucki magyar közösség főbb képviselőivel, a helyi hétvégi magyar iskola, a cserkészek, valamint az egyházak képviselőivel, vasárnap pedig magyar szentmisén vesz részt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.