Szándékos támadásnak minősítették a dániai robbantást

A dán rendőrség őrizetbe vett egy 22 éves svéd férfit a koppenhágai adóhivatalnál a múlt héten történt robbanással összefüggésben, egy másik, 23 éves svéd férfi ellen nemzetközi körözést adtak ki – közölték szerdán a hatóságok.

Forrás: MTI2019. 08. 14. 11:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A múlt kedden történt esetet szándékos támadásnak minősítette a rendőrség. A detonációnak a helyi sajtó szerint – egy enyhén megsérült járókelőt leszámítva – nem voltak áldozatai, de a sajtóban megjelent felvételeken látszott, hogy az épület homlokzatán és bejáratán súlyos károk keletkeztek. A hatóságok gyorsan reagáltak a robbantásra, és több utcát is lezártak, éjszaka pedig szünetelt a vasúti forgalom a közeli Nordhavn állomáson is.

Négy nappal később egy koppenhágai rendőrőrsön történt robbanás a Norrebro nevű kerületben. Jorgen Bergen Skov országos rendőrkapitány akkor újságíróknak azt mondta, bár nyilvánvalóan szándékosságról van szó, semmi nem utal terrorcselekményre.

A dán rendőrség Twitteren a lehetséges tanúkat arra kérte, haladéktalanul jelentkezzenek, hozzátéve, hogy elsősorban egy fekete ruhás, fehér cipős embert keresnek, aki a robbanás pillanatában futott el a helyszínről. A mikroblogra a rendőrség feltette az illető képét is.

A mintegy 5,7 millió lakosú Dániában ritkák az erőszakos cselekmények és támadások.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.