Tavaly kevesebb unión kívüli állampolgárt sikerült feltartóztatni az EU külső határain, mint 2022-ben
Többen tartózkodtak illegálisan az EU területén tavaly, mint 2022-ben.
– Ennek biztos, hogy hatalmas romboló hatása lesz itt a már így is leszűkült magyar rétegre – nyilatkozta lapunknak az ukrán államnyelvi törvénnyel kapcsolatban Tóth Géza, aki egy vállalat termelési és telephelyvezetőjeként tevékenykedik a beregszászi járásban.
A kárpátaljai lakos elmondta, hogy a kint élő magyar kisebbségi fiatalok húsz és negyven év közötti generációja többnyire beszéli az ukrán nyelvet, de nem olyan magas szinten, hogy azt anyanyelvinek lehessen minősíteni. Véleménye szerint az államnyelvi törvény hatása a kárpátaljai magyarságra nézve attól függ majd, mennyire lesznek toleránsak a hatóságok akkor, ha a kisebbség nem beszéli megfelelő szinten az ukránt. Tóth Géza szerint kérdéses, hogy egy nem anyanyelvi szintű társalgást büntetni fognak-e, vagy elfogadják, hogy a kárpátaljai közösség egy kisebbség, amely próbálkozik ukránul beszélni.
– Ha az első forgatókönyv lép életbe, nagyon le fog szűkülni a magyarság, mert szerintem rengeteg embert arra fog kényszeríteni, hogy itthagyja a szülőföldjét, és odamenjen, ahol a saját anyanyelvét mindenféle korlátozások nélkül tudja használni
– vélekedett Tóth Géza.
Az Ukrajnai Legfelsőbb Tanács 2019-ben fogadta el az államnyelvről szóló törvényt, amely fokozatosan lép hatályba: bizonyos rendelkezései majd csak 2030-ban lépnek életbe, több pontja azonban már hatályos.
– A változások lassan szivárognak be a közéletbe, elsődlegesen a hivatalos helyek azok, amelyeket a leghamarabb elér – mondta el lapunknak Karmacsi Zoltán. A kárpátaljai idegenvezető kifejtette, hogy
a hétköznapi emberek mindennapjaiban a hivatalokban előkerülő személyes tapasztalatok vagy a hírekben megjelenő információk ugyan borzolják a kedélyeket, ám ennél sokkal égetőbb problémáik is akadnak a kárpátaljai embereknek, például a megélhetés terén.
Hozzátette: az újonnan életbe lépett cikkelyek hatása csak később lesz érzékelhető.
– Mint idegenvezető, nem hiszem, hogy gondot fog okozni az, ha egy magyar csoport érkezik Kárpátaljára, s azt magyar nyelven fogom kalauzolni. Ráadásul erre maga a törvény is lehetőséget biztosít – magyarázta az idegenvezető.
Karmacsi Zoltán azonban arról is beszámolt, hogy
a július 16-án életbe lépett passzusok sokkal fájóbbak a kultúra területén, hiszen a nem ukrán nyelvű színházi előadásokat és a mozifilmeket csak államnyelven lehet bemutatni, és kizárólag ukrán nyelven lehet megtartani mindennemű rendezvényt is ezentúl
– vagyis a magyarok lakta falvakban a falunapok mostantól csak ukrán nyelven bonyolíthatók le a törvény értelmében.
2021. január 16-tól a szolgáltatók csak ukránul szólhatnak ügyfeleikhez, és kizárólag ezen a nyelven adhatnak tájékoztatást termékeikről. Nagy Attila és Nagy-Marosán Kamilla kárpátaljai fiatal vállalkozók megdöbbenve fogadták a januári rendeletet, miszerint a vásárlókat csak ukrán nyelven szolgálhatják ki. Az ungvári járásban található Bátfa település lakosai szerint ez lehetetlen lenne egy magyar ajkú községben. A jogszabály így lehetővé teszi azt is, hogy az ügyfél kezdeményezésére más nyelven is létrejöhessen a kommunikáció.
– Aki magyarul szól hozzánk, ahhoz magyarul felelünk, aki ukránul, annak ukránul válaszolunk. A környező falvakban mindenki tiszteletben tartja a másik nemzetiségét, nem szoktak összetűzések lenni emiatt, hiába hergelik a magyarság ellen a lakosokat. Míg a vállalkozások terén nem aggaszt minket a helyzet, az oktatás terén annál inkább, mivel gyermekeink jogait korlátozzák
– ismertette a helyzetet Nagy-Marosán Kamilla.
A 2017-ben jóváhagyott új oktatási törvény kimondja, hogy az iskolákban államnyelven kell tanítani, és ezáltal a nemzeti kisebbségeket, többek között a 150 ezres kárpátaljai magyarságot fosztja meg attól az alapvető jogától, hogy anyanyelvén részesüljön oktatásban. A legutóbbi, 2001-es népszámlálás adatai alapján Kárpátalján összesen 151 516 magyar él, ez a terület népességének 12 százaléka.
Többen tartózkodtak illegálisan az EU területén tavaly, mint 2022-ben.
Az a célkitűzés, hogy Európa legyen a versenyképesség és a szabadság legnagyobb és legerősebb térsége a világban, ma sokkal távolabb van, mint amikor a gondolat megfogalmazódott – fogalmazott Gulyás Gergely.
A kulturális minisztérium bejelentette, hogy már idén eltörli a Nemzeti Bikaviadal-díjat, mert állatkínzásért nem járhat elismerés Spanyolországban.
Ötven év után derült ki az igazság.
Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!
Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek
Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie
Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről
"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista
Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is
Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat
Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!
A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját
Magyar Péter: Kétezer ügynököt állítottak rám
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Többen tartózkodtak illegálisan az EU területén tavaly, mint 2022-ben.
Az a célkitűzés, hogy Európa legyen a versenyképesség és a szabadság legnagyobb és legerősebb térsége a világban, ma sokkal távolabb van, mint amikor a gondolat megfogalmazódott – fogalmazott Gulyás Gergely.
A kulturális minisztérium bejelentette, hogy már idén eltörli a Nemzeti Bikaviadal-díjat, mert állatkínzásért nem járhat elismerés Spanyolországban.
Ötven év után derült ki az igazság.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.