Trump: Te is, fiam, Bolton?

Hazudozó. Mindenki utálta a Fehér Házban John Boltont – így reagált volt tanácsadójának még meg sem jelent könyvére Donald Trump. A kötet elővételben máris a sikerlisták élére ugrott, miközben a kormány nemzetbiztonsági információk kiszivárogtatására hivatkozva, bírói úton próbálja leállítani a megjelenését. A könyv többek között azzal vádolja az amerikai elnököt, hogy kínai kollégája támogatását akarta megnyerni az újraválasztásához. Bolton személyében – és Michael Cohen, valamint James Mattis után – újabb volt bizalmasa szúrta hátba Trumpot, aminek nyomán az amerikai sajtó átkölti a latin mondást: Te is, fiam, Bolton?

2020. 06. 18. 18:34
Bolton listens as Trump holds a cabinet meeting at the White House in Washington
USA-TRUMP/ Fotó: REUTERS/Kevin Lamarque
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tudta, hogy Finnország Oroszországhoz tartozik-e, szerinte klassz lenne megszállni Venezuelát, az újságírók pedig szemétládák, ezért ki kellene végezni őket – többek között ezeket adja volt főnöke szájába John Bolton, aki tizenhét hónapon át szolgálta nemzetbiztonsági tanácsadóként Donald Trumpot. Egészen addig, amíg a szeszélyességéről is ismert elnök tavaly szeptemberben menesztette az egyik legismertebb és legkonzervatívabb külpolitikai szakembert. – Csak jót mondott rólam, nyomtatásban is, amíg ki nem rúgtam! – vágott vissza Trump, miután az amerikai sajtóban hosszas részletek jelentek meg előzetesen Bolton leleplezőnek szánt, A terem, ahol ez történt (The Room Where It Happened) című könyvéből.

A már most botránnyá lett kötet – amelyet az elnök hazugságok és kitalált történetek gyűjteményének nevezett – a jövő héten kerülne a boltok polcaira és lenne e-könyvként is letölthető. De az amerikai kormány most bírói úton próbálja leállítani a bemutatóját, amelyet már kétszer is elhalasztottak, mert a nemzetbiztonsági tanácsban hónapokon keresztül fésülték át a kéziratot, kényes információk után kutatva.

– Megjelenése kárt okozna nemzetbiztonságunknak, veszélyeztetné a forrásokat és módszereket, amelyekre a hírszerzés az amerikai nép védelmében épít – mondta John Ratcliffe, az amerikai hírszerzés csúcsvezetője. A bírói gyakorlatot ismerő szakértők szerint kevéssé valószínű, hogy sikerülne betiltatni a könyvet, de elmarasztalása esetén Bolton kénytelen lehet lemondani annak a mintegy kétmillió dollárnak (713 millió forint) egy részéről, amely állítólag a kötet nyomán a markát üti.

Fotó: Reuters/Kevin Lamarque

Trump-ellenes, demokrata párti politikusok is támadják most a volt tanácsadót, amiért a könyvében olyan állításokkal is előállt, amelyeket szerintük az elnökkel szembeni közjogi felelősségre vonási eljárás, az impeachment során kellett volna elmondania. Főleg, hogy Bolton szerint Trump „életvitel-szerűen” akadályozta az igazságszolgáltatást.

– Lehet, hogy szerző, de nem hazafi – mondta Adam Schiff, a Trump felmentésével végződő impeachment-eljárás egyik vezéralakja. A könyvben Trump Ukrajna-politikájáról is szó esik, és állítólag Trump – nyomozást sürgetve Kijevnél választási ellenfele, Joe Biden fiával kapcsolatban – azt mondta, „Ukrajna megpróbált megbuktatni. K..…rvára nem vagyok érdekelt benne, hogy segítsek nekik.”

Bolton azt állítja, a Fehér Házban mindent Trump 2020-as újraválasztásának szolgálatába állítottak. Az elnök szerinte egy japáni fórumon Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök támogatását is igyekezett megnyerni, és azt is helyeselte, hogy Kínában internálótáborokban tartják az ujgur kisebbség tagjait. Ezt Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi képviselő – aki maga is jelen volt Trump és Hszi szóban forgó, oszakai megbeszélésén – utóbb cáfolta. Trump pedig szerdán írta alá a törvényt, amely felhatalmazza Washingtont azon kínai tisztségviselők szankcionálására, akik visszaéléseket követnek el az ujgurok ellen. Kína ezért csütörtökön ellenlépéseket helyezett kilátásba.

A média reakciója

Bloomberg

John Bolton azon kevesek egyike, akiket mindkét politikai oldalon utálnak. A jobboldal dühös rá, amiért elárulta Donald Trump elnököt. A baloldal vele kapcsolatos és hosszú múltra visszatekintő ellenségességét felfrissítette, hogy nem volt hajlandó Trump ellen tanúskodni a kongresszusban – olvasható az amerikai üzleti hírügynökség véleménycikkében.

Fox News

Az ABC hírcsatorna vasárnap, főműsoridőben mutatja be az interjút, amelyet John Bolton adott nekik, hogy reklámozza mindenről kitálaló könyvét, és vélhetően lerántsa a leplet a Trump irányította Fehér Házról. 2018-ban ugyancsak főműsoridős interjút sugároztak James Comey volt FBI-igazgatóval, aki a saját Trump-ellenes könyvének csapott hírverést. 2007-ben Bolton a saját kormányzati tapasztalatairól írt könyvet. Akkor egyik nagy csatorna sem rukkolt elő főműsoridős adással: Bolton akkor nem volt fontos nekik – ad betekintést a fősodorbeli média működésébe a konzervatív hírtelevízió honlapján olvasható írás.

CNN

Saját megkésett bevallása szerint John Bolton nem egyszer, hanem többször is tanúja volt olyan cselekményeknek, amelyeket fel lehetett volna használni az impeachment, a Trump elnök elleni közjogi felelősségre vonási eljárásban. De Bolton nem tett és mondott semmit egészen mostanáig, amikor könyve eladási mutatóinak akar lökést adni. Bolton változtathatott volna a történelem menetén. Ehelyett lábjegyzetként merül feledésbe: a korrupció elősegítőjeként, a gyávaság mintapéldájaként és olyan opportunistaként, aki az ország elébe helyezte önmagát – állítja a liberális hírcsatorna jogi elemzője, egykori ügyész.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.