Túl mélyek a repedések az iszlám világban

Az iszlám országok vezetőinek négynapos találkozójára néhányan már kereken nemet mondtak: Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emirátusok, majd végül Pakisztán is világossá tette, hogy távol marad.

Ünnepi vacsorával vette volna kezdetét tegnap az iszlám országok vezetőinek négynapos találkozója Kuala Lumpurban, csakhogy bajban lehettek a pincérek, hány főre terítsenek. Mahathir Mohamad maláj miniszterelnök ugyanis hiába küldte ki a meghívót az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) mind az 57 tagállamának, még az utolsó pillanatokban sem volt világos, hogy ki és milyen szinten képviselteti magát. Pontosabban néhányan már kereken nemet mondtak: Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emirátusok, majd végül Pakisztán is világossá tette, hogy távol marad. Azért így is van néhány illusztris vendég: például Recep Tayyip Erdoğan török és Hasszán Róháni iráni elnök, valamint Tamím bin Hamad asz-Szání katari emír is ellátogatott Kua­la Lumpurba.

Ebből a listából viszont azonnal ki is derül, hogy a többieknek mi volt a problémájuk. Malajzia szándéka, hogy összetrombitálja egy helyre az 1,8 milliárdos muszlim közösség, az umma képviselőit, egy asztalhoz ültessenek „ősellenségeket”, jó szándékú volt ugyan, de figyelmen kívül hagyta a politikai realitásokat. Pedig nagyon távolról futottak neki a szervezésnek, részletes programot, kitűzött célokat előzetesen nem fogalmaztak meg, távol tartották magukat a vallási vitáktól. A katari al-Dzsazíra elemzése öt fő témát szedett össze, amelyre választ kellene találniuk az iszlám országoknak: a mianmari rohingják üldöztetése, az ujgur kisebbség „átnevelése” Kínában, a jemeni háború, a nemi és a gazdasági egyenlőtlenségek (feltűnő viszont, hogy hiányzik a palesztinkérdés).

Szaúd-Arábia azzal indokolta a távolmaradását, hogy már létezik egy szervezet az effajta ügyek megvitatására, jelesül a fentebb említett, 1969-ben életre hívott, rijádi központú Iszlám Konferencia Szervezete. A maláj miniszterelnök állítólag videókonferenciás beszélgetésben is próbálta meggyőzni Szalmán szaúdi királyt (képünkön), hogy csúcstalálkozójuk nem akar riválisa lenni az OIC-nek, a jelek szerint mindhiába. Ez pedig már magával vonta, hogy a királyság szövetségesei, így az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom vagy a „semlegességre törekvő” Pakisztán is távol marad.

Az iszlám államokat tömörítő különféle szervezetek, mint az OIC vagy az Arab Liga, de akár a gazdasági alapon működő Öböl-menti Együttműködési Tanács már többször bizonyították, hogy a tagállamok közötti politikai – és jellemzően nem vallási – ellentétek túl nagyok ahhoz, hogy egységes álláspontra jussanak. Pontosan az érdekellentétek miatt az iszlám világnak nincs is valódi vezetője. Törökország dédelget ilyen álmokat, Szaúd-Arábiát a szent helyek teszik megkerülhetetlenné, Egyiptom múltjából, méretéből, nyelvi és vallási befolyásából ­adódóan fontos, de egyikük sem áll az umma élén. Ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy az iszlám korántsem a Közel-Keletre és Észak-Afrikára korlátozódik, a legnépesebb muszlim közösségek már Ázsiában élnek, akik – mint Malajzia példájából is láthatjuk – beleszólást követelnek a világ folyásába.