– Egyre többen kérdezik az Egyesült Államokban, hogy miért jöttem Magyarországra. Azt mondtam, hogy bár nem mindenben értek egyet a kormány gazdaságpolitikai vagy nemzetbiztonsági döntéseivel, de a legfontosabb értékekben mégis közös alapokon állunk.
Én magam rendíthetetlenül küzdök a gyermekeinkért, és azt látom, hogy itt is ez történik, és itt győztek. A magyar kormány győzött ebben a kérdésben
– húzta alá Santorum. Jelezte, hogy Magyarország okot ad az optimizmusra, arra az optimizmusra, hogy a jobboldal megvédheti a gyermekeit.
A magányosság világában el tudom mondani, hogy nincsen semmi, ami nagyobb boldogságot és békét hozhat, mint a gyermekek. A konzervatívoknak mindig azt mondom, hogy ha meg akarjátok menteni az országotokat, akkor csináljatok valamit, amit a baloldal sosem fog, vállaljatok gyermekeket, és neveljetek belőlük erkölcsös embereket. Vigyétek templomba a gyermekeiteket! Ez azt jelenti, hogy nektek is templomba kell járnotok
– tette hozzá. Mint mondta a frontvonal teljesen világos, oldalt kell választanunk, az első harcot azonban nem Washingtonban vagy Brüsszelben vívjuk meg.
Első lépésként szerinte fontos megerősítenünk a saját hitünket, fontos elköteleződni házastársunk mellett, hogy igazságban tudjuk nevelni gyermekeinket. Így mi és az országunk is győzedelmeskedni fog
– emelte ki.
Borítókép: A CPAC Hungary második napja a Millenárison 2024. április 26-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!