Szánthó Miklós: A konzervatívok felkészültek a harcra

– Bebizonyítottuk, hogy a nemzeti erőket a nemzetközi színtéren is össze lehet szervezni – mondta a lapunknak adott interjúban Szán­thó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója. A CPAC Hungary főszervezőjével a közelgő európai uniós és amerikai választásokról, a háborúról és a nyugati, balliberális elitről is beszélgettünk.

Fotó: Kurucz Árpád

Fotó: Kurucz Árpád

– Idén is óriási siker volt a CPAC Hungary, a világ minden tájáról érkeztek felszólalók, és telt ház fogadta az előadókat. Mit jelez ez a globális balliberális fősodornak?
– John Kennedy holdra szállós mondását parafrazálva: nem azért döntöttünk úgy, hogy megszervezzük a CPAC Hungaryt, mintha az könnyű dolog lenne, hanem éppen azért, mert nehéz. Az a célunk, hogy minden évben nagyobb, hangosabb, jobb dzsemborit szervezzünk, és büszkén állíthatom, hogy idén is sikerült magasabb fokozatba kapcsolni. Háromezer vendég látogatott el a konferenciára, köztük ötszáz külföldi. Két hivatalban lévő – Orbán Viktor magyar és Irakli Kobakidze georgiai – kormányfő, illetve három korábbi miniszterelnök – Tony Abbott, Mateusz Morawiecki és Janez Jansa – szólalt fel a ­CPAC-en. Mellettük vendégül láttunk tíz vezető európai jobboldali pártelnököt, így a spanyol Santiago Abascalt és a holland Geert Wilderst. Három amerikai kongresszusi képviselő – valame­nnyien ellenzik a háború további támogatását –, dél-amerikai képviselők, izraeli miniszterek, a két vezető európai jobboldali pártcsalád, az ECR és az ID főtitkára, illetve elnöke is jelen volt a színpadon, ahogy a belga, osztrák vagy mindkét nagy olasz jobboldali párt vezetői, képviselői is. Donald Trump pedig ezúttal is exkluzív videóüzenetet küldött. Minden idők legnagyobb CPAC Hungaryjét zártuk tehát, ami egyértelmű üzenet: a konzervatívok felkészültek a harcra, amelyet a nyugati civilizáció megmentéséért vívunk. Természetesen ezt az üzenetet a globalista baloldal is vette. Ezért támadják egyre vehemensebben magát a konferenciát és felszólalóit is. Ám minél jobban csikorgatják a fogukat, minél görcsösebben rázzák az öklüket, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy jó úton járunk, amely a győzelem felé visz.

– Magyarország kicsi ország, mégis rengeteg konzervatív nagyágyú érkezett Budapestre erre a két napra. Mit jelent ez hazánknak?
– Nyilvánvalóan nem eshetünk a súlyos aránytévesztés hibájába, mindig két lábbal kell állnunk a földön, és meg kell őriznünk a szerénységünket, főleg egy ekkora siker után. Tény, hogy Magyarország önmagában nem fogja tudni megmenteni a nyugati civilizációt, hiszen ezt csak maguk a nyugati civilizáció polgárai tehetik meg – senki más. Amit mi magunkra vállalhatunk, hogy mi legyünk a turbómotor és a világító reflektor a nemzetközi jobboldal harckocsijában. Mi vagyunk az élő bizonyíték arra, hogy a keleti és nyugati marxizmust is le lehet győzni. A magyar jobboldal elmúlt bő évtizedes teljesítménye az, ami hazánkba vonzza a külföldi nagyágyúkat: mi úgy vagyunk a Nyugat része, hogy megmaradtunk normálisnak. Józan észen, a nemzeti érdek kizárólagosságán alapuló, de pragmatikus döntéshozatal van. Rend, szabadság, biztonság, teremtés és a természetes rend, nemzeti szabadság, biztonság és védelem a családoknak és határokon – mindez a béke alapja is. Ezek vagyunk mi, ez a magyar jobboldal, ez különböztet meg minket a hazaáruló magyarországi baloldaltól.

– Nem lehet elmenni amellett, hogy Budapesten meg lehetett tartani egy konzervatív konferenciát, Brüsszelben pedig nem. Ennek fényé­ben hol sérülnek a jogállamisági értékek és hol vannak diktatórikus körülmények?
– Ami Brüsszelben történt, felháborító, de minket, magyarokat nem ér teljes meglepetésként. A woke-elit kimutatta a foga fehérjét: rendőröket uszított a NatConra. Az európai parlamenti választások kampányában nem voltak hajlandók eltűrni egy konzervatív politikai rendezvényt, ráadásul a polgármesteri ukázban ezt kerek-perec le is írták: azért kell betiltani a NatCont, mert jobboldali nézeteket valló emberek szólalnak fel rajta. Mi, magyarok pontosan tudjuk, hogy ez bolsevik tempó. Ezért is mondtam a CPAC Hungary megnyitóján, hogy annyi történt csak, új nevet adtak az ideológiájuknak: bolsevikből bolse-woke lett. De le a kalappal az MCC és a szervezők előtt, állták a sarat, nem rezeltek be, végigvitték a rendezvényt!

– Az egyik legnagyobb eredmény az volt, hogy a békepárti erők együtt, közösen álltak ki a harcok befejezéséért, legyen szó Ukrajnáról vagy a Közel-Keletről. Mit szólnak vajon ehhez a háborúpárti erők?
– Paradox helyzet van, ugyanakkor eljött az igazság pillanata: a magát mindig pacifistának maszkírozó balliberális elitről kiderült, hogy a korábbi világégéseket megelőző uszító propagandát meghazudtoló módon rajong a háborúért – míg a mindig „militantizmussal” vádolt magyar jobboldalról bizonyosodik be – ismét –, hogy józan, békepárti és ki akar maradni a háborúból. A CPAC Hungaryvel az a célunk, hogy a világ számára egyértelművé tegyük: senkinek nem kötelező úgy táncolnia, ahogy a háborúpárti, woke-elit fütyül. Egy választási szuperévben nem meg-, hanem legyőzni kell a háborús pszichózis szítóit. Sajnos kísértetiesek a hasonlóságok a XX. századhoz: ahogy a miniszterelnök fogalmazott, mi nem akartunk részt venni az első és a második világháborúban sem, mindkettőbe belekényszerítettek bennünket. Ráadásul mindkét esetben a németek – teszem már én hozzá –, akik most is élen járnak a hergelő propagandában.

– „Együtt erő vagyunk” – hangzott el többször a konferencián. Erre az erőre pedig most szüksége is van a világnak, hogy elkerülje a világháborút. Mit gondol erről?
– A nagy konzervatív elnök, Ronald Reagan külpolitikai koncepciójára tudok visszautalni, amelyet magyarul talán így lehetne összefoglalni: „A békéhez erő kell”. Ezt vallja Donald Trump is, ezt képviselte első kormányzati ciklusa idején, és én biztosra veszem, hogy ezt fogja újból érvényesíteni, amikor januárban visszatér a Fehér Házba. Ezért mondjuk azt, hogy Trump a legjobb esély a békére. E külpolitikai stratégia lényege, hogy a valós diplomáciai és katonai erő felmutatása mellett figyelembe vesszük egyrészt a valóság szorító korlátait, másrészt az egyes geopolitikai szereplők jelenlegi és lehetséges mozgását, és próbáljuk azt saját érdekeink szerint befolyásolni – legalábbis nem nyomjuk bele például a szankciókkal az egyébként agresszor Oroszországot Kína ölelő karjaiba. Ez a megközelítés felismeri azt a tényt, hogy a béke nem a konfliktusok hiá­nya, hanem azok kezelésének mindenki számára legbiztonságosabb – és gyakran legkifizetődőbb – módja. A CPAC Hungary nem csupán a jobboldal, de a geopolitikai realisták konferenciája is – bár a mai világban e két kategória között igen jelentős az átfedés. Mi azt a reagani külpolitikát ajánljuk a közvélemény figyelmébe, amelyet Magyarország kormánya mindvégig követett. Ugyanakkor az „Együtt erő vagyunk” szlogenje természetesen arra is utal, hogy a radikális progresszió, a woke elleni fellépésben, mely valós értékeink megvédését célozza, mi, konzervatívok egymásra vagyunk utalva. A globalista ellenséget csak globális összefogással győzhetjük le.

– Óriási munkát vállalt magára az Alapjogokért Központ azért, hogy rendben megrendezhessék a konferenciát. Az önök számára mi a gyümölcse ennek a munkának?
– Mérhetetlenül büszke és hálás vagyok a kollégáimnak a CPAC Hungaryn végzett hatalmas munkáért. Az eredmény, egy élő, akcióképes, nemzetközi jobboldali hálózat létrejötte viszont természetesen a teljes magyar jobboldali közösség közös érdeme. A hazai konzervatív döntéshozók, a kollégáim, barátaim, partnereink olyasmit tesznek le az asztalra most már tizennégy éve, amire az egész világ méltán felfigyelt. Amire talán nem, de én igen, az az otthon fontossága: ahogy szokták mondani, „ez a rendezvény nem jöhetett volna létre” a családom, a gyerekeim, a feleségem szeretete, támogatása – és bizony sokszor emberfeletti tűrése – nélkül. Adja Isten, hogy még sok és boldog anyák napját előzzön meg egy-egy sikeres CPAC Hungary!

Borítókép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója (Fotó: Kurucz Árpád)