Választásokat írt ki a szudáni katonai tanács

A szudáni átmeneti katonai tanács bejelentette kedden, hogy felmondta a fő ellenzéki koalícióval megkötött összes megállapodását, és kilenc hónapon belül megtartandó választásokat írt ki.

Forrás: MTI2019. 06. 04. 7:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A biztonsági erők hétfőn felszámolták a hadsereg ellen csaknem két hónapja tüntetők táborát Kartúm központjában, a műveletben a legfrissebb adatok szerint 35 ember meghalt és mintegy száz megsebesült – közölte a szudáni ellenzékhez köthető orvosi bizottság. A SUNA állami hírügynökség jelentése szerint a szudáni főügyész bizottságot hozott létre a védelmi minisztérium épületénél történt erőszakos cselekmények kivizsgálására.

A tüntetéseket vezető Szudáni Szakmai Szövetség (SPA) korábban bejelentette, hogy felfüggeszt minden politikai érintkezést az átmeneti katonai tanáccsal (TMC).

A tüntetők április 6-án – öt nappal Omar el-Besír volt elnök megbuktatása előtt – táboroztak le a hadsereg főhadiszállásával szemben. Azóta követelték, hogy a hadsereg a lehető leghamarabb adja át az ország irányítását egy civil kormányzatnak. Öt hét után azonban megrekedtek a tárgyalások a katonai tanács és a Szabadság és Változás Erői (DFCF) között, főleg azon különböztek össze, hogy a három évre tervezett átmeneti időszakban katonák vagy civilek irányítsák elsősorban az országot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.