Fotó: MTI/Illyés Tibor
A szólamok családon belül öröklődnek. És hogy miképpen is szól mindez? Nos, ezt a muzsikát azok fogják értékelni, akiknek már a puszta ténytől is megdobban a szívük, hogy van egy olyan falu a Kárpát-medencében, ahol a mindennapok része egy konkrét középkori hagyomány. A Dalárda istentiszteleteken, lakodalmakban, mulatságokban lép föl, a lemez is ezt a sokszínű repertoárt példázza, vagyis istenes énekeket, köszöntőket, kesergőket, vidám dalokat is hallunk. A kedvencem: „Szegény kántor számtalanszor / Az Úristent dicséri. / De ha boroskancsó kerül a kezébe, / Nem jut az Úristen eszébe, eszébe. / Csak úgy illeg-ballag a jó bor beléje, / Abba a mennydörgős belébe, belébe.”
A Szászcsávási Band lemezét már funkcionális megközelítéssel is hallgathatjuk: ez tánczene – persze megnézném én azt, aki csak úgy beteszi otthon a lejátszóba, és már csingerál is, vagyis járja a cigány csárdást, ami gyorsabb és gazdagabb a magyaroknak játszott változatnál. A szászcsávásiak repertoárja óriási, mivel magyaroknak, cigányoknak, románoknak, szászoknak egyaránt muzsikáltak, sokszor távoli vidékekre is eljutottak, a dallamokat pedig hozták-vitték, és arról, hogy egy dallamot kik vallottak éppen magukénak, sokszor csak a népszerűsége döntött. Így lehetséges, hogy sok dallamot, amit ifjúkorukban a cigány zenészek az idős magyaroknak játszottak, ma kimondottan cigány dallamnak tartanak.
A szászcsávási cigány zenészek több generációra visszamenőleg űzik mesterségüket. A lemezen hét, idősebb és fiatalabb vonós játékát halljuk, minden púder, vágás, effekt nélkül úgy, ahogyan az feltehetően már több emberöltő óta szól: nyersen, őszintén, erővel. Ez nem kiglancolt, mai fülekre szabott, cicomás urbán folklór monitorfejű tiniknek: ez maga a tiszta forrás. Olyan tiszta, hogy már nehéz is lenyelni. De érdemes próbálkozni vele.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!