A szabad világ szétesőben van. Nézzünk akár a világban zajló folyamatokat, akár a közvetlen környezetünket, akár (sok esetben) önnön belső világunkat, mindenhol zűrzavart és rendezetlenséget tapasztalunk. A háborús konfliktusok, az egyre embertelenebb fogyasztói társadalom, a polarizálódó véleményeknek táptalajt biztosító internetes tér és a közösségi média által is belénk sulykolt konformizmus is mind-mind olyan akadályok, amelyek táplálják ezt a fejetlenséget, és amelyekre az új Superman is reflektál.
Superman és a XXI század kihívásai
Az új mozifilmben az Acélember (David Corenswet) kéretlenül avatkozik be egy háborús konfliktusba, ami aztán nem várt hullámokat ver a közösségi médiában és az amerikai politikai adminisztrációban is, miközben a kryptoni szüleiről napvilágot látó új információk egzisztenciális válságba lökik a hőst, és még a barátnőjével bimbózó románc is nagyon törékeny lábakon áll.
Mindezek tetejébe még a kutyáját is elrabolják, ami után Superman John Wick üzemmódban kel ki magából, s bármennyire is meglepő, de a cselekmény egyik fő mozgatórugója valóban Krypto. A kutyát nem csak öncélú cukiskodásból írta bele James Gunn a filmbe, ami egyszerre mutatja az író-rendező merészségét és tehetségét is, mert ebből bagatell kiindulópontból egy nagyon is fajsúlyos történet kerekedik ki, ami egyben sikerrel alapozza meg az új, épülőfélben lévő filmes DC-univerzumot is.
Supermant a világ legerősebb hőseként nem olyan könnyű lerántani a földre, de Gunn könnyűszerrel varázsol belőle egy olyan fiatal férfit, aki még sok mindenben rendkívül bizonytalan, de közben mégis gőgös és sértődékeny.
Az új Superman fizikailag és érzelmileg is sokkal sérülékenyebb, mint bármelyik korábbi mozgóképes elődje, és bár az Acélemberről a legtöbbekben inkább egy idealisztikus, poros és unalmas kép él, ahogy magabiztosan képviseli az igazságot és az amerikai álmot, Gunn ezzel épp a karakter lényegéhez maradt hű: Superman drámája, hogy emberfeletti erővel és hatalommal rendelkezik, de közben mégiscsak egy ember.
