Szeptember végén elképesztő bűneset történt Bőnyben: egy 29 éves férfi saját, 12 éves kishúgát erőszakolta meg. A feltételezett elkövető gyorsan rendőrkézre került, a kislány viszont olyan súlyosan megsérült, hogy azonnali orvosi beavatkozásra volt szüksége. A Győri Törvényszék most úgy döntött, hogy a férfi továbbra is rács mögött marad – írta a Kisalföld.hu.

Fotó: Kisalföld.hu
A rendőrség továbbra is vizsgálódik a bőnyi erőszak ügyében
A hatóságok továbbra is nyomoz az ügyben. A férfi letartóztatásának meghosszabbítására a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség tett indítványt, amelynek a bíróság helyt adott. Az áldozat az eset óta felépült sérüléseiből, azonban a lelki sebek begyógyulásához hosszabb időre lesz szükség.
A kislány és az elkövető édesapja azóta sem bírta feldolgozni a történteket.
– Inkább nem mondom ki önnek, hogy mit tennék vele
– fogalmazott a helyi kocsmában ülve könnyes szemmel. – Sokkos állapotban vagyunk a feleségemmel meg a gyerekekkel. Öt gyerekem van. Soha nem gondoltam, hogy a Krisztián ilyet tenne – fejtegette.