Jane Birkin nagyméretű, fekete bőrből készült kézitáskája az első példánya volt a később világszerte az egyik leghíresebbé és legdrágábbá vált táskának.

Az eddig árverésen valaha eladott legdrágább táska egy krokodilbőr, gyémántokkal és fehérarannyal díszített Kelly Hermes volt, amely 513 ezer dollárért (mai árfolyamon 175 millió forint) kelt el.
Ez a kézzel készült prototípus, belevésve a J. B. monogrammal, több jellegzetességének köszönhetően vált egyedi darabbá: a mérete, a zárt fémkarikák, a kikapcsolhatatlan vállszíj, amely megfelelt a színésznő, énekesnő, társadalmi aktivista és édesanya rohanó életmódjának, valamint a beépített körömvágó révén, Birkin ugyanis nem kedvelte a hosszú festett körmöket. A patinás bőrön matricák nyomai is láthatók.
A természetesen sikkes divat híveként Jane Birkin – akit Serge Gainsbourg francia énekessel való romantikus kapcsolata és a közösen előadott Je t’aime című számuk révén is ismert – előnyben részesítette a dolgok gyakorlati oldalát.
A Jane Birkin számára készült táskát már korábban is elárverezték
Egy Párizs–London repülőúton, amelyen a kisbabájával, Charlotte-tal utazott, a 2023-ban elhunyt énekesnő panaszkodott a szomszédjának, hogy nem talál a szükségleteinek megfelelő kézitáskát. Rendszerint egy vesszőkosárral járt, mert az 1980-as években készült táskákat túl kicsinek találta.
A szomszéd nem más volt, mint Jean-Louis Dumas, a Hermes akkori igazgatója. Így született meg 1984-ben a tágas, cumisüvegek tárolására is alkalmas, Birkin nevű kézitáska. A cég 1985-ben ajándékozta a színésznőnek, és kérte, hogy a modell az ő nevét viselhesse.
A Hermes később még négy másik táskát ajándékozott Birkinnek, aki az eredetit mintegy tíz éven át használta, majd 1994-ben árverésre bocsátotta egy AIDS-esekkel foglalkozó jótékonysági szervezet javára. 2000-ben ismét kalapács alá került, és azóta magánkézben volt – közölte a Sotheby’s.