Nem tudom, egy mai fiatalnak mit jelent – egyáltalán jelent-e valamit – A 22-es csapdája, számomra és nemzedékem, a Z generáció számos tagjának mindenesetre meghatározó olvasmányélmény volt. Bár a regény a háború abszurditását ábrázolja, könnyen rá lehetett vetíteni a diktatúrákra is. A Ceauşescu-korszakra – melyben volt szerencsétlenségem fölnőni – különösen. A diktatúra utolsó éveiben már csak röhögni tudtunk kínunkban a kommunista politikai élet majomparádéján, a két főhős – a diktátor házaspár – és a mellékfigurák ugyanolyan groteszkek voltak, mint A 22-es csapdájának szereplői, és a történések is ugyanolyan abszurdak voltak.
Máig fújom kívülről a regény több passzusát. Íme, az egyik kedvencem: „De még csak egy ujjal se érhetnek hozzá, mondta Clevingernek, mert neki ép testben ép lelke van, és erős, mint a bivaly. Hozzá se érhetnek, mert ő Tarzan, Mandrake, Flash Gordon. Ő Shakespeare Vili. Ő Káin, Odüsszeusz, ő a Bolygó Hollandi; ő Lót Szodomából, ő a Mesebeli Királyfi, ő Csipkerózsika, ő a csodálatos Z-247-es alapelem.” Mikor az emberfia ilyet olvasott, röhögni kezdett, hiszen ilyen algoritmusra építették a Kárpátok Géniuszának dicséretét is.
Joseph Heller, aki két évtizeddel ezelőtt, 1999. december 12-én hunyt el, kétségkívül a modern világirodalom egyik legjelesebb prózaírója, és ezen státus eléréséhez A 22-es csapdája is bőségesen elegendő lett volna. De minden más könyve is eseményszámba ment, kiemelném közülük az Isten tudja és a Képzeljétek el című, gyilkos humorú regényeket. Felejthetetlen olvasmányok, ötévente kötelező módon újraolvasom őket.

De térjünk vissza a fő műre. A második világháború könyörtelen, abszurd-groteszk szatíráját és a főhős, Yossarian alakját személyes élmény ihlette: Joseph Heller maga is bombázótisztként szolgált, és hatvan bevetésen vett részt az itáliai fronton. Remekül ismerte hát a témát, amiről írt. Nemcsak a háború borzalmas értelmetlenségét állítja pellengérre a mű, hanem a mindenkori bürokráciát is, ilyen értelemben Kafka A per című remekének méltó utóda. Olyannyira vitriolos a megközelítés, hogy az amerikai hadsereg meg sem próbált tiltakozni a regény ellen, amely valósággal csúfot űzött belőle. Inkább tüntetően kötelező olvasmánnyá tették a katonai akadémiákon, hogy így hívják föl a figyelmet a bürokrácia embertelenségére, melyet feltétlenül el kell kerülni.