Győzelem vagy halál, más lehetőség nem volt a pozsonyi csatában

– A Magyarságkutató Intézet a 907-es pozsonyi csatáról készített filmet, amelynek ön a producere. Miért fontos, hogy a pozsonyi csata történetét éppen most és éppen ilyen formában is megismerjék a magyarok?

– Mindig fontos lett volna kellő súlyán kezelni a történelemtanításunkban ezt a győzelmet, de soha nem késő bepótolni a mulasztásunkat. Végre változtatunk azon a kommunista időkből megörökölt, önsorsrontó történelemképen, amely szerint a magyar múlt vesztes csaták sorozata. Nem, nem az: az igazi patrióták ezt mindig is tudták.

A magyar múlt nem azonos az augsburgi csata, a muhi csata és a mohácsi csata sok-sok vereségével, a világosi fegyverletétellel, a trianoni országvesztéssel.

Mert bizony a magyar múlt legalább ennyi országmentéssel is azonos: mi több, ezekkel vagyunk azonosak a leginkább. Lévén, hogy itt vagyunk. Büszkén és erősen. Ezer éve államot alkotó népként a Kárpát-medencében – egy olyan magyar erőközpontként, amely mindenki számára példát tud mutatni a megmaradás hol politikai, hol pedig hadászati erényekkel gyakorolt mesterségéből. Ellenállva a ránk törő idegen kultúráknak és külső hatalmi központoknak. Lerázva eddig minden igát – a török hódoltságot, a Habsburg-uralmat, a szovjet megszállást csakúgy, mint a szuverenitásunkat kikezdeni próbáló brüsszeli próbálkozásokat.

– Tehát ha jól értem, szimbolikus az, hogy 2020-ban erről készítettek filmet?

– Igen, áthallásosnak tartom, hogy a pozsonyi csatáról szóló filmünket épp most, épp az idén, a Trianon 100 névvel számon tartott megemlékezéssorozat egyfajta záróakkordjaként lehet bemutatni az M5 kulturális csatornán. Mert Trianon emlékezete a kormány szándékai szerint nem a gyászról, hanem a nemzeti összetartozás felemelő, nemzetet megtartó erejű érzéséről szól ebben a narratívában.

S ha így vesszük, a mi filmünk is ezt a győzedelmes Trianon 100-as narratívát erősíti: mert a magyar megmaradást ünnepli.

Az egyik legfényesebb, leginkább világtörténelmet formáló diadalunk emlékének ápolásával. Ne tévesszük ugyanis szem elől: 907-ben egy olyan helyzetben harcoltak hősiesen magyar őseink, ahol fel sem merült a győzelem esélye. Ha a számokat, a többszörös túlerőt és a körülményeket nézzük, teljesen valószínűtlen volt, hogy a magyar sereg – és ebből fakadóan a magyar nemzet – egyáltalán megmarad. Pontosan tudta ezt Árpád, minden fejedelem, hadvezér, a csatában részt vevő összes harcos és lovas íjász. Ahogy a filmben is elhangzik, számunkra „nem maradt más: csak győzelem vagy halál”.

– Nincs eltúlozva a csata jelentősége?

– Véleményem szerint ez a győztes csata az első három legfontosabb magyar ütközet között szerepel. Talán nagyobb felelősségérzetet adott őseinknek, hogy tudták, nemcsak saját életük a tét, hanem az otthonmaradottaké is. Az asszonyoké, gyerekeké beljebb, a biztonságos Kárpát-medencében. Pozsonynál ezért a biztonságért is harcoltak. Tudták, hogy ebben a csatában nem veszthetnek, legyen bármekkora is az ellenfél, jöjjenek bármennyien is a frankok seregében. Talán furcsán hangzik, de Árpád serege nem volt egyedül. Velük volt az a tudás és bátorság, amit pusztai nomád őseik hagytak rájuk évszázadok óta.

A filmben nem véletlenül jelennek meg a szkíta–hun–avar eredetű, sztyeppei motívumok, amelyeket igenis használhattak a X. század elejétől már „magyarnak” hívott őseink.

Talán az eddig elmondottakból kezd kiviláglani, hogy ez a csata nem egy volt a magyarság történetéből. Nem véletlenül nem támadtak Magyarországra a csatát követően 120 évig nyugati irányból… Ezért is fontos, hogy ismerjük a pozsonyi csatát, túl a legalább olyan fontos emocionális, nemzeti identitást erősítő hatásain. És épp ebben a formában: látványos animációkkal, sodró lendületű zenékkel felkeltve a figyelmet a produkció iránt.

Horváth-Lugossy Gábor szerint a pozsonyi csata a három legfontosabb magyar csata között szerepel
Fotó: Bárdossy László

– Miért animációs film formájában akarták bemutatni a pozsonyi csatát?

– Szoktam mondani, hogy a jó Isten rendezi a dolgokat. Baltavári Tamás pedig a filmet. És nagyjából tényleg így alakult. Tavaly keresett meg Tamás, és elmondta, hogy történelmi eseményeket, csatákat készítenek animációval, amiket aztán különböző internetes csatornákon lehet látni. Jelezte, hogy van egy húsz perc körüli anyaguk, ami a pozsonyi csatát igyekszik bemutatni, de azt a filmanyagot szerinte érdemes lenne jobban, gazdagabban, jobb minőségben elkészíteni, újra megrendezni. Örömmel hallottam ezt a tervet, így az együttműködés hamar kialakult köztünk. Producerként figyelve és támogatva a munkájukat, hamar megértettem az animációk készítésének lélektanát és módszertanát. Tény, hogy valóban külön világ ezzel a technikával „rajzolni”. Ennek minden látványos, sőt bravúros elemét is látják majd a kedves nézők a kész produkcióban.

– A fiatalok a fő célközönség? Azt megnézték esetleg, mennyire ismerik a magyarok a pozsonyi csatát, hogy akkor mi történt ott?

– Amikor a nézőket magam elé képzelem, nemcsak a fiatalokra számítok, hanem korosztálytól függetlenül azokra, akik – egy jóbarátom megfogalmazása szerint – szinte „vágyják a magyar történelmi filmeket”.

Ők azok, akik eddig megkaptak minden mást: Tudorokat, Borgiákat, Szulejmánt, vikingeket, de még germán barbárokat is. Most, ha egyelőre csak animációs feldolgozásban is, de a saját történelmünk egy heroikus, győztes csatáját mutatjuk be.

A sors úgy hozta, hogy így, év végére még aktuálisabb is lett ez az egész vállalkozás. Mert a történelem valóban ismétli önmagát. De mi, magyarok már megszokhattuk itt, a Kárpát-medencében, hogy olykor meg kell védeni magunkat: ha kell, a túlerővel, a nagyhatalmakkal szemben. Ilyenkor kerül elő a bátorság. A magyar virtus. Most már a mi filmünknek köszönhetően is.

– Bár fontos eseménye a magyar történelemnek, mégis egy olyan csatáról beszélünk, mely krónikás hagyományunkban nem maradt fenn, német évkönyvekből tudjuk róla azt a keveset, amit tudunk. Milyen szempontok szerint vitték filmre a csatát?

– Való igaz, hogy a leginkább használható forrásaink a vesztesek oldalán születtek. Ilyen forrás a Sváb évkönyv, az Admunteni évkönyv, a Salzburgi évkönyv, a Freisingi Necrologium, a Salzburgi Necrologium, valamint a Germániai Necrologium. Igaz, hogy magyar forrás ma nem ismert, de ez nem zárja ki, hogy volt, csak az évszázadok során elpusztult, vagy hadizsákmányként elvitték. Kizártnak tartom, hogy Mátyás legendás, de elpusztult könyvtára, a Bibliotheca Corviniana 2500 kötetében ne lettek volna olyan Corvinák, amelyek a pozsonyi csatát örökítették meg. De a fenti források is megadják a tartalmat, ott van bennük a részt vevő felek pontos leírása, a csata időpontja, kimenetele.

A filmünkben megjelenő többi tartalmat, a korabeli magyar élet számos tanújelét – a ruhákat, fegyvereket, jurtákat, őseink egyéb használati tárgyait – pedig más források, leletek, ábrázolások alapján tudjuk pontosan magunk elé idézni.

Producerként két fő szempontot emelnék ki a mű forgatókönyvéről szólva. Szeretném jelezni, hogy nagyon tudatosan nem kizárólag egy csatát szerettünk volna képernyőre vinni. Az a megközelítés talán heroikus lett volna, de aránytalanul sok véres jelenetet vonna maga után. Ezt ellensúlyozandó törekedtünk arra, hogy a film egyben a korabeli magyar élet látványának megörökítése is legyen. Hogy az ősi magyar hétköznapokat láttatva is többlettudást adjon a honfoglaló vagy hazatérő őseink életformájáról. A film hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyerekek könnyebben és szívesebben tanuljanak a korai magyar történelemről. A történet népszerűvé válását segíti az is, hogy a film narrációjában az egyik legszebb orgánumú magyar színész, a nagyszerű Rékasi Károly mesél nekünk arról a világról, amelyre máig méltán büszkék lehetünk.

A filmben bemutatják a korabeli magyarok viseletét, fegyverzetét és szokásait is – Fotó: MKI

– Arra figyeltek, hogy a viseletek, a fegyverek, a környezet korhűek legyenek? Látni párduckacagányos vitézt is az előzetesben.

– Természetesen. A fegyverek, öltözetek kilencven százaléka korhű. Itt-ott ugyanakkor a rendező tudatosan helyezett el a műben a szkíta, a hun vagy az avar korszakra jellemző tárgyat, eszközt, esetleg leletet. Ennek oka egyrészt a rendezői szabadság, másrészt egy tudatos törekvés. Hogy a film ezzel is bepillantást nyújtson korábbi őseink, a sztyeppei nomád kulturális régió és az abból kivált magyar hagyományvilág sok évszázados múltjába.

Fontos tudni, hogy a IX–X. századból származó használati tárgyak körülbelül 1%-a maradt csak meg. Tehát ha találunk egy kést, szablyát, díszítőelemet, az nem kizárólagos kiindulási alap. Azt se felejtsük el, hogy például a fegyvereket, gazdagon díszített ruhákat, azok forma- és motívumvilágát a X. századi magyarok is apjuktól, nagyapjuktól, dédapjuktól örökölték.

Mind hun őseinknek, mind a magyaroknak kiterjedt kereskedelmi hálózata volt, ami más földrészekre is kiterjedt, és elért egészen Észak-Afrikáig. Minden további nélkül lehetett tehát egy vezérnek párduckacagányos öltözete. A mai világ nyelve szerint ezt a kiváltságosok számára megfizethető luxuscikknek lehetne nevezni.

– A csatával kapcsolatban sok mítoszt és csúsztatást hallhatunk, olvashatunk. Ezekre reagálnak a filmben?

– A történészek és a humán tudományokban jártas bölcsészek egy része a mai napig vizsgál, kutat egy-egy kérdést. Ezzel nincs is baj. Különösen akkor, ha pontos jegyzőkönyvet soha nem találunk már a csata napjairól, amely az adatokat vagy az ott és akkor elhangzott párbeszédeket tartalmazná. Megjegyzem, ezzel nincs egyedül a pozsonyi csata. Gondoljunk a számtalan amerikai mozifilmre, amelyekben akár sokkal korábbi korokat, eseményeket visznek vászonra. Nyilván törekednek a korhű megjelenítésre, de vannak részek, amelyeket forrás hiányában a forgatókönyv és a rendező egészít ki.

A mi filmünk törekedik a cselekmények lehető leghitelesebb bemutatására. Úgy érzem, ez sikerült. Mi ezzel a filmmel pótoltunk egy űrt. A pozsonyi csata filmes adaptációjában a rendelkezésre álló források mellett, azokat kiegészítve a rendező fantáziája mérvadó volt.

Azt se felejtsük el, hogy az animációs film nem szigorúan vett tudományos feldolgozás. Emlékezzünk arra, hogy a gladiátorokról is számtalan film született, és Attiláról is több. Egyik nem zárja, zárta ki a másikat. Egyáltalán nem baj, ha később több film készül a pozsonyi csatáról. Kívánok minden alkotónak előre is jó munkát!

– Ha történelmi értelmét keressük, nézzük: mit jelképez ez a csata? Mit üzen egy mai nézőnek?

– A pozsonyi csata a kőkemény valóságot mutatja be 1113 évvel azelőttről. Ami egy mai néző számára eddig jó esetben is homályban volt. Viszont ne higgyük, hogy Szent István vagy Szent László korában és később nem tudtak erről a csatáról. Ez a hőstett bizonyára számtalan uralkodónknak adott hitet, erőt, bátorságot, amikor csatába indult. Ilyen ősökkel nem is tehetett másképp. A mai néző, ha megnézi ezt a filmet, utána egészen biztosan büszkeséget érez majd.

Ha pedig csak egy percre is elgondolkodik azon, hogy milyen nagy múltú nemzet tagja, s esetleg még hálát is érez Árpád és magyarjai iránt, már elértük célunkat. A produkcióval való érzelmi azonosulást segíti a film végén látható és hallható, külön ehhez a filmhez írt végefőcímdal, amit Tóth Gabi és FankaDeli olyan átütő erővel énekel, hogy aki meghallja, napokig nem felejti el.

Azt hiszem, hogy ez a dal, az Egy az Isten című szám nagyon gyorsan a slágerlisták élén találja majd magát. A mű zeneszerzői, Bársony Bálint és Elek Norbert ihletett munkát végeztek, az ősi magyar hangszerekre és a modern filmzenei megoldásokra egyformán hagyatkoztak. Nem túlzás azt mondani, hogy aki ezt a dalt meghallgatja, azt máris csatába szólítottuk. Azzal, hogy átérezze a sorsdöntő csatákba induló magyarok minden csodás elszántságát és felindultságát.

Ez az érzés pedig lényegében ugyanaz, amelyet az én értelmezésem szerint az egész film is kivált. Annak mély átérzése, hogy nekünk, magyaroknak most, ma is van történelmi küldetésünk, felelősségünk. Egymásért is, a hazánkért is.