időjárás 10°C Vendel 2021. October 20.
logo
Nyílt levélben reagált Vidnyánszky Attila Robert Wilson vádjaira

Oidipuszi vakság a MITEM-en

Pataki Tamás
2021.09.20. 05:50
Oidipuszi vakság a MITEM-en

Szupergázsit kapott Robert Wilson és társulata a VII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón ­(MITEM) való fellépésért, ám utána az amerikai rendező nyilatkozatban ítélte el a magyar kormányt. Sőt, azt is közölte, hogy gázsijának a felét a FreeSZFE egyesületnek ajánlja fel. Vidnyánszky Attila többek között emlékeztette a rendezőt, hogy a magyar kormány jóvoltából kaphatta a szép összeget. Nem ez az első politikai botrány a MITEM-en.

A világhírű amerikai rendező, Robert Wilson Oidipusz című előadásával nyitották meg a MITEM-et múlt pénteken. Ám orvosai tanácsára, egészségi okokból Robert Wilson nem tudott eljönni Budapestre. Olybá tűnik, hogy arra viszont maradt ereje, hogy a HVG-nek nyilatkozatot küldjön, amelyben elítéli a magyar kormányt, Magyarországot pedig antidemokratikusnak titulálja. A rendező először kifejezte az örömét, hogy előadást rendezhetett ebben a „gyönyörű városban”, ám hangsúlyozta, hogy nem hunyhat szemet a kontextus fölött, amelyben a fellépés megtörtént. 
„Sajnálattal és fájdalommal figyeltem, hogy Magyarország jelenlegi kormánya hogyan korlátozza a művészi kifejezés és az oktatás szabadságát. Az SZFE tavalyi úgynevezett »modellváltása« antidemokratikus támadás volt az egyetem autonómiája ellen. A kormány által kinevezett új megbízottak vezetője az a Vidnyánszky Attila, aki a MITEM fesztivál és sok más kulturális intézet vezetője is az országban” – állította az amerikai színházi rendező. Hozzátette: 

„kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy nem értek egyet az oktatási és művészi függetlenség kizsigerelésével, sem azzal, ha egészségtelen módon túl sok hatalom koncentrálódik kevesek kezében”. 

A rendező ennek ellenére nem mondta le társulatának előadását, ellenben kijelentette, hogy a MITEM fesztiváltól kapott honoráriuma felét a tiltakozó diákokból és tanárokból álló FreeSZFE-nek adományozza. 

Robert Wilson amerikai rendező a FreeSZFE-nek adja gázsijának a felét Fotó: Szigetváry Zsolt

Vidnyánszky Attila nyílt levélben utasította el Robert Wilson vádjait, miszerint a kormány kizsigereli az oktatás és a művészet függetlenségét. Az SZFE kuratóriumi elnöke és a Nemzeti Színház igazgatója szerint az amerikai rendező nyilatkozata éppen azt jelzi, hogy Magyarországon mindenki szabadon elmondhatja a véleményét.
„A MITEM elmúlt hét éve, a meghívott vendégek sora – közöttük ön is – azt bizonyítja, hogy a Nemzeti Színház színházi találkozója nyitott, a művészet sokféleségét és szabadságát hirdető esemény”, majd írásában hozzátette: a 2014-ben általa alapított MITEM hozzájárult ahhoz, hogy a magyar színházi élet szabadabb, nyitottabb és befogadóbb legyen. Vidnyánszky nem vitatta el a rendező jogát ahhoz, hogy úgy nyilatkozzon, ahogy a lelkiismerete diktálja, de sajnálja, hogy egyoldalúan tájékoztatták, és azt kérdezte tőle, hogy „vajon a meghívó fél érvei, gondolatai nem számítanak egy ilyen horderejű nyilatkozat esetében?”. 
„Azok, akik korábban vezették a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, és akik ma a FreeSZFE-t működtetik, és akik évtizedeken át egyeduralkodóként meghatározták a magyar színházi szakma történéseit, nos, azok nem adtak teret az ön magyarországi megjelenésének” – írta Vidnyánszky Attila, sőt arra emlékeztette a rendezőt, hogy a magyar kormány támogatja a fesztivált, ráadásul az eddigi legnagyobb gázsit fizették ki a Wilson nevével fémjelzett produkciónak. 

Lapunk megkereste Robert Wilsont, ám lapzártáig nem válaszolt a kérdéseinkre. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy 

véleménye megalkotásához kitől szerezte az informá­ciót,

 valamint beszélt-e társulatának a tagjaival, megkérdezte-e tőlük, hogy érezték magukat Magyarországon, érzékeltek-e bármiféle kulturális elnyomást a színházi közegben. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az amerikai rendező mit gondol Vidnyánszky Attila nyílt leveléről, és a transzparencia jegyé­ben kértük, árulja el lapunknak, hogy mennyi pénzt ad a FreeSZFE egyesületnek. Amint válaszol a megkeresésünkre, természetesen közöljük a rendező válaszait.

A nyugati balliberális értelmiség a MITEM-et nem először használja politikai performanszra, ennek már szinte évtizedes hagyománya van. 2015-ben a bécsi Burgtheater egyik tagja politikai nyilatkozatot olvasott fel a ­MITEM-en, ráadásul a Sirály című előadásuk közben.

 A Dornt játszó Martin Reinke többek között ezt mondta németül és angolul: „Tudomásunk van arról a nehéz helyzetről, amelyben a nagyszerű magyar nép és kulturális élet jelenleg van. Demokratikus úton és demokratikus választások által olyan helyzetbe sodorta magát, amely által egyre inkább eltávolodik a demokrácia szellemétől és Európától.” Vidnyánszky Attila ekkor levelet küldött Karin Bergmann-nak, a Burgtheater igazgatójának, amelyben kiemelte, hogy szerinte „sem Magyarországon, sem bárhol a világon nem ízléses a színpadról direkt politikai leveleket felolvasni a közönségnek, mely aligha ezért érkezik az előadásra”. Az osztrák társulat természetesen nem kért elnézést a provokációért, ami azért különös, mert a Burgtheater akkor csak bizonyos feltételekkel volt hajlandó részt venni a MITEM-en, többek között azt kérték, hogy a kísérőprogramokban rendezzenek vitát a „nemzeti színház” fogalmáról. 

Tavaly lemondta részvételét a budapesti MITEM fesztiválról a Bertolt Brecht által alapított Berliner Ensemble. 

Az egyik leghíresebb európai színház közleményét az SZFE Hallgatói Önkormányzatának közösségi oldalán tették közzé. Az Oliver Reese intendáns által jegyzett közleményben azt írták, hogy támogatják a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és tanári karának tiltakozását, és ezért lemondják a tervezett Medea vendégjátékot a budapesti MITEM fesztiválon, hisz „az Orbán-kormány még egy további lépést tesz a kultúra erőltetett uniformizálásának irányába”. Nem sokkal azután a Staatsschauspiel Dresden is lemondta a részvételét, a Bűn és bűnhődést adták volna elő Budapesten. 

(A borítóképen jelenet az Oidipusz című előadásból. Forrás: Nemzeti Színház)

Ezek is érdekelhetik

Az EP megkezdte az Európai Bizottság elleni per előkészítését

magyarnemzet.hu

Rendőröket vert egy faléccel a hajléktalan migráns

magyarnemzet.hu

Ültessünk jobb levegőt!

life.hu

Orbán Viktor elutazott az EU-csúcsra - fotó

origo.hu

Napokon belül megszűnhet a Facebook

vg.hu

Orbán Viktor elutazott az EU-csúcsra - fotó

origo.hu

Napokon belül megszűnhet a Facebook

vg.hu

Félre a tabukkal: a szülés utáni hüvelyszárazság tönkreteheti a szexuális életedet

life.hu

Jakab Péter esete a csokkal

magyarnemzet.hu

Rendőrökre támadt az erőszakos migráns + videó

magyarnemzet.hu

A TÖKÉLETES TÉLI VAKÁCIÓ ALAPJAI – ETTŐL JÓ A SÍELÉS

travelo.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás (x)

vg.hu

Az EP megkezdte az Európai Bizottság elleni per előkészítését

magyarnemzet.hu

Jakab Péter esete a csokkal

magyarnemzet.hu

Rendőröket vert egy faléccel a hajléktalan migráns

magyarnemzet.hu

Halálra gázolt egy embert az ismert színész

origo.hu

Szijjártó Rutténak: mindenki előbb a saját portája előtt sepregessen

magyarnemzet.hu

A TÖKÉLETES TÉLI VAKÁCIÓ ALAPJAI – ETTŐL JÓ A SÍELÉS

travelo.hu

Halálra gázolt egy embert az ismert színész

origo.hu

Félre a tabukkal: a szülés utáni hüvelyszárazság tönkreteheti a szexuális életedet

life.hu

Szijjártó Rutténak: mindenki előbb a saját portája előtt sepregessen

magyarnemzet.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás (x)

vg.hu

Rendőrökre támadt az erőszakos migráns + videó

magyarnemzet.hu

Ültessünk jobb levegőt!

life.hu