Nemsokára Ceausescu- és Kádár-szobrokat állíthatnak Nyugaton

Che Guevara-, Marx- és Lenin- után Kádár- és Ceausescu-szobrokat is láthatunk majd hamarosan Nyugat-Európa különböző városaiban – mondta Fábián Tibor író, lelkész. Miféle vírus terjed a guyanai őserdőkben, és hogyan működik az írói kandikamera? A partiumi Nagyszántón élő íróval két új könyvéről, a Guyana szörnyeiről és a Ceausescu elvtárs, pajtásról beszélgettünk.

De „eljutott már hozzám” Gyurcsány Ferenc üzenete is, amelyben gratulál az erdélyi magyaroknak június 4., azaz Trianon napja alkalmából, egyben arról biztosítja őket, hogy hatalomra kerülve szerető gondoskodásból visszavonja magyar állampolgárságukat. Legutóbb Márki-Zay Péter újévi üzenetét sikerült „elcsípni”, melyben arra biztatja a külhoni magyarokat, hogy tekerjék le a termosztátokat, mert 18 fok alatt is van élet.

 Nos, ebbe a „breakingsorozatba” tartozik a román szélsőségesek fellépése is, akik a Ceausescu-szatíra betiltását követelik, mert saját házi fordításuk szerint kigúnyolja a „nép legszeretettebb fiát”.

– És hogyan vizsgázott az olvasóközönség, értették a viccet?

– Nagyon érdekes tapasztalat, hogy az olvasók zöme, mintegy kétharmada minden ellenvetés nélkül valóságként fogadta ezeket a humoros szövegeket, hiába volt külön is jelezve, hogy szatíráról van szó. És mivel igaznak gondolták, esetenként nagy felháborodást is keltett a tartalmuk. 

Ez azt jelzi, hogy hajlamosak vagyunk mindenféle kontroll nélkül elhinni, amit a médiában olvasunk, no meg a politikai kultúránk is olyan szinten van, hogy bármi elképzelhető és elhihető a politikai szereplőkről.

– Van bármi közös a Kádár- és a Ceausescu-nosztalgiában? Miért pont róla írt szatírát?

– Adta magát a téma, hiszen a hetvenes évek Romániájában születtem, a nyolcvanas években voltam fiatal, egy olyan rendszerben, amely folyamatosan, talán még az álmainkban is jelezte az életünk szűkre szabott ­határvonalait. Ha a mai nosztalgiázók egy időgép segítségével visszatérnének oda, attól tartok, rövid időn belül visítva távoznának a jelenbe, hiszen a ma megélt szabadságjogoknak, életminőségnek akkor híre-hamva sem volt. Azt is mondhatnám, íróként hosszabb távra letáboroztam a nyolcvanas éveknél. Írtam már róla önéletrajzi ihletésű, rendkívül népszerűnek bizonyult tárcanovella-sorozatot, történelmi drámát és most a Ceausescu-szatírát, amelynek a történelmi eseményei könnyen azonosíthatók, 1987–89 között zajlik a regényben tárgyalt korszak. Nosztalgiázni persze jó, hiszen az idő múlásával egyre fontosabb szerepet kap az életünkben az emlékezés, más kérdés, hogy az ember hajlamos összekeverni a rendszer iránti nosztalgiát a saját személyes emlékezésével. 

Pedig mai ésszel kevesen tűrnék akár a Kádár-, akár a Ceausescu-korszak viszonyait.

Az "elégetett" könyv

– Azt gondolnánk, hogy ez a rendszer iránti nosztalgia velünk, a ’89 előtti generációkkal együtt eltűnik majd.

– Ennek jócskán ellentmond az, amit most Nyugaton látunk. Ott nem nosztalgiáznak a kommunizmusról, hiszen szerencséjükre nem részesültek belőle, hanem rosszabb történik: kultuszt építenek, szobrokat avatnak, saját újmarxista ideológiát hoznak létre. 

Hamarosan eljöhet az a nap, amikor Che Guevara-, Marx- és Lenin után Kádár- és Ceausescu-szobrokat is láthatunk majd Nyugat-Európa különböző városaiban.

– „A humor volt a fő fegyverünk a kommunizmus túlélésében is” – mondta egy interjúban. Csakhogy most épp a nevetést tiltják be, az eltörlés kultúrája világszerte terjed. Ha a nevetést is elveszi egy jövőbeli diktatúra, akkor mi marad fegyverként?

– A mai újmarxista diktatúra sajátossága, hogy ez most Nyugatról érkezik és sok olyat kíméletlenül ráerőltetett és elvett már az ott élőktől, amiről mi magunk is azt mondtuk korábban: nem, ezt biztos nem merik meglépni. Hihetetlen, de mintha a ’89 előtti önmagunkat látnánk most bennük, az engedelmesen bólogató, öntudat nélküli nyugati társadalmakban. Engem az érdekel, vajon van-e bennük még erő az ellenálláshoz, vannak-e még kicsi ellenzéki gócpontok, amelyek nem törődtek bele a rájuk erőltetett egyenkultúrába? Talán majd ott is egy ’89 decemberéhez hasonló forradalmi robbanás hozza el az oly vágyott változást.

– Egy kritikában ezt olvastam a könyvbeli karakterről: „rajta keresztül lelepleződik a diktatúra jelenségvilága és szembesülünk a mindenkori diktátorok jellemző vonásaival”. Miről ismerszik fel egy diktátor?

– Mi gyerekként személyesen nem láttuk, nem ismertük a diktátort, de az már kisiskolásként szöget ütött a fejünkbe, hogy bárhová néztünk, az elvtárs mindenütt ott volt és szemmel tartott minket. Szemeivel és füleivel az elvtárs mindenütt jelen volt, mindent látott és mindent hallott. Mindenekfelett állott, mindent ellenőrzött, mindent tudott, mindenhez értett. Ez a teljes egyeduralom. 

Ahol menet közben eltűnik a külső és belső kontroll, és az országvezető elszabadul, mint egy hajóágyú. 

Utolsó éveiben ehhez párosult az üldözési mánia is. Ezért is emelte maga mellé miniszterelnök-helyettesi rangban a nejét. Hiszen már minden otthon dőlt el, a Primaverii villában, két ember fejé­ben. Éppen ezért akár az is elképzelhető, hogy mivel senkiben sem bízott már, ő is a feleségében, Ele­nában gondolkodott utódként.

Egy titokzatos vírus bukkan fel az őserdőben

– Hagyjuk most a Kárpátok géniuszát, és nézzünk szét a trópusokon! Egy új, misztikus kalandregénye is megjelent: a Guyana szörnyei. Ez egy vírusról szól, melynek mutációja élőhalottakat hoz létre. Miért pont Guyanában játszódik?

– Kis túlzással ráböktem a térképre. Egy aránylag ismeretlen országot kerestem, aminek már a neve is figyelemfelhívó lehet. Lektűrt írni ugyanúgy nem könnyű, mint bármi mást, hiszen rendkívül széles körű a választék. A Ceausescu házaspár utolsó napjait lélektani szempontból ábrázoló, Diktátortangó című drámám után valami könnyedebb feladatra vágytam, így született meg az ötlet, hogy egy nyáron egy zombiregény megírásával pihenek. Aztán annyira bedarált az alkotás folyamata, hogy külső szemlélőként magam is együtt haladtam a regény eseményeivel és borzongtam egy-egy rémisztőbb jelenetnél.

– Gondolom, nem egy sokezredik zombikönyvet akart írni.

– Ami az egyediséget illeti, talán a legjobb, ha Szilágyi Szilvia újságíró találó szavait idézem, aki szerint a téma úgy vezet ki bennünket a mindennapokból, hogy közben derékig gázolhatunk benne. 

A fantasztikumok ellenére nagyon is mai, nagyon is kelet-európai történet a Guyana szörnyei.

Borítókép: Ceausescu miniszobor a román diktátor sírjánál (Forrás: Inquam Photos/Sabin Cirstovean)