A szünet után a Group Tightroupe Walkers Antik magasdrót produkciója nyitotta a műsor második részét. A Mikhail Dnyeprovszki érdemes művész vezetése alatt álló csoport lélegzetelállító magasdrót produkcióját immár generációk óta mutatják be világszerte nagy sikerrel. Evgenyina Zavadszkaja légiesen kecses, lírai kötélszámában technikai tudása mellett kifinomult mozgáskultúráját is bemutatta a közönségnek. Bár a fiatal lány nemrég fejezte be tanulmányait az Állami Cirkusz- és Varietéművészeti Iskolában, már számos díj és elismerés birtokosa. A levegőből ezután újra visszatért a földre az előadás a Markin Family perzsszámával. Roman Markin többszörös cirkuszfesztiváldíjas artistaművész, aki, mielőtt létrehozta volna a családjával közös produkcióját, olyan fesztiválokon volt díjazott, mint Monte-Carlo, Domont vagy Wuhan. A háromfős család nagy sikerrel mutatkozott be Magyarországon a zánkai Erzsébet-táborok cirkuszi sátrában is. Szintén itthon már ismert produkció, Shu Takada jojóvilágbajnok száma következett. Takada hatévesen kezdett jojózni, 2012-ben nagy népszerűségre tett szert a koreografált kétkezes trükkjeivel, amelyeket táncmozdulatokkal és akrobatikus mutatványokkal kombinál előadásában.
Az est zárószáma a kínai nemzeti akrobatacsoport biciklis száma volt, melyet először láthatott európai közönség. Az eredetileg 29 fős produkciót jelentősen át kellett alakítani, hogy beférjen a Fővárosi Nagycirkusz manézsába, de a rengeteg egyeztetés és szervezés meghozta gyümölcsét. A kínai csoport bemutatta, hogy képes ötvözni a monumentalitást a leheletfinom gesztusokkal dolgozó koreográfiával, az összehangolt mozdulatok pontosságát a karakteres egyéni művészi jelenléttel.
Az előadás fináléjának fő témája napjaink legégetőbb problémájára reflektálva a béke üzenete volt, amelyet vastapssal jutalmazott a közönség.
Borítókép: A XV. Budapest cirkuszfesztivál Red show-jának fináléja (Fotó: Urbán Ádám)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!