Itt nálunkfele, ha túl akarod élni a bajokat, elsősorban detektívnek kell lenned. Mondjuk látsz egy kígyót az udvaron, túléled, lihegve bemenekülsz a boltba, a boltos megkérdezi, hogy mi történt.
Mondod, hogy majdnem ráléptél egy félelmetes sziszegőre.
Legyint, és máris felvilágosít: a múlt héten már megmart egy falubelit! Elvitték mentővel Sepsiszentgyörgyre, onnan Brassóba, mert szérum sehol nem volt. Tovább a történetet nem részletezte, hanem közelebb hajolt, és megsúgta nekem, mint a falu titkát, hogy fent a hegyekben, Kommandón, tőlünk tíz kilométerre, van szérum, mert ott naponta történik ilyen baj, mivel rengetegen gombásznak.
Míg hazaértem, kicsit megnyugodtam a boltos tanácsától, és hogy ezt most megúsztam.
Gondoltam, azért bebiztosítom a családom, detektívet játszom, kiderítem a kommandói orvos telefonszámát, és utánajárok a dolognak.
Sikerült megszereznem az elérhetőségét, felhívom, mondom neki, mi történt. Legyint magában, és felvilágosít, hogy az régen volt bíz, egyszer tényleg véletlen hozzájuk is került ellenszer.
Bepánikolva, lerohantam a szegény dokit:
– Mi lesz, ha megtörténik a baj?
– Beviszik Szentgyörgyre.
– De ha Szentgyörgyön sincs szérum?
– Akkor Brassóba.
– S ha Brassóban sincs?
– Akkor Bukarestbe.
– Nem lehet egyszerűen telefonon utánajárni?
– Nem, ez a protokoll.
– S ha közben meghalsz, mert elfogy az utazgatással az idő?
– Akkor is ez a protokoll! Először Szentgyörgyre kell vigyen a mentő. Ott megvizsgálnak, megcsinálják a papírokat, a protokollt, és ha nagyon nagy baj van, visznek Brassóba, onnan pedig Bukarestbe, ha Brassó sem tud ellátni.
– Akkor felhívom az összes megyei kórházat, hogy előre tudjam, hova vihetem a családom bármelyik tagját, ha baj van.
– Próbálja csak meg!
Megpróbáltam. Sikerült nagy nehezen felhívnom a sepsiszentgyörgyi sürgősségit. Felvilágosítottak, hogy volt szérum, de lejárt a szavatossága, és elvitték. Kérdezem: akkor mi a teendő, ha önökhöz kerülünk marással?
A válasz: A mentők továbbviszik.
Na, itt leállok, mert ebbe belefáradtam.
A téma estig csak nem hagyott nyugton. Szürkületkor utolértem a falu mindentudóját, a fekete öves gurut, akinek kétségbeesve elmeséltem a napi viszontagságaimat. Erre akkorát kacagott, hogy zengett bele a fülem.
– Hát az csak egy közönséges házi sikló volt! – legyintett egyet a vonal túlsó oldalán. – A faluban nincs is kígyó! A kertekben, a füvek között csak házi sikló van! Nagyon hasznos, mert kipucolja a környéket: egerekre és patkányokra vadászik. Nem szabad bántani, mert védett állat, pont úgy, mint a medve. Ha pedig kígyót akarsz látni, azért meg kell küzdeni, és fel kell mászni a sziklás, napos hegyoldalra.
– Akar a fene kígyót látni! Elég nekünk a sikló és a medve! – mondtam magamnak, de megnyugtatott egy kicsit a nagy természetjáró tudós magyarázata.
