– Miközben a nagy történelmi film igénye folyamatosan napirenden van, Köbli Norberttel teljesen önálló úton indultak el: sorra gyártják az emberi drámákat bemutató filmjeiket a vészterhes XX. századból.
– Részben költségvetési kérdés, hiszen az első két tévéfilmünket, A berni követ és a Félvilág című munkákat a Magyar Médiatanács támogatta, az Örök telet pedig a Gulág Emlékbizottság. Az Apró mesék az első, amely a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, eleve moziforgalmazásra készült. Nagyobb szabású történeteket nem is tudtunk volna elmesélni a korábbi költségvetésekből, másrészt jobban izgatnak a hétköznapi ember szemével megélt történelmi korszakok, fordulatok. Persze vannak nagyobb szabású terveink is, de eddig nem az volt a szándékunk, hogy nagy történelmi filmeket készítsünk.
Fotó: Kurucz Árpád
– A történelmi, főként a XX. századi ihletettség mindkettőjükre jellemző?
– A XX. század fordulópontjai nagyon izgatják Köbli Norbertet, engem pedig könnyű volt megfertőzni ezzel. Amikor kutatásokat végez egy forgatókönyvhöz, rendszerint belefut más történetekbe, amiket elraktároz magában. Azt érzem, hogy ezek a sztorik sokat mesélnek a máról. Soha nem azzal tud nekem valamit eladni, hogy mikor játszódik, hanem maga a cselekmény fog meg, és pluszdimenziókat tesz hozzá a történelmi környezet. Az Apró mesék alapvetése, hogy egy háború utáni korszakban vagyunk, mindenki keresi a hozzátartozóit. Ekkor jön egy szélhámos, aki ebben az információhiányban elkezdi átverni az embereket.
– Közben beleszeret egy titokzatos nőbe…
– Ezzel elindul az érzelmi szál a maga bonyodalmaival, amely játszódhatna akár a mában is. Noha egy erdei házban zajlik a film java része, de ma is bárhol történhetne. Ezek az emberi viselkedésformák állandók, úgy tűnik, nemigen tanulunk a hibáinkból. És külön izgalmas megtalálni egy történetben azt, ami mai szemmel, békeidőben felfoghatatlan.
– Romantikus thrillerről van szó. Miért követelte meg ezt a nehéz műfajt a történet?
– Mindvégig erős érzelmi töltetű a film, de feszültség hatja át, szóval érvényes az is rá, hogy romantikus és az is, hogy thriller. Nekünk ez zsigerből jön, A berni követ és a Félvilág is részben thriller volt. Jó érzés, ha el tudjuk érni, hogy egy néző izguljon, akár féljen is, és a végén valamiféle katarzist éljen át. Ezek a történetek alkalmasak arra, hogy érzelmi hullámvasútra ültessék a nézőt, amit én gyerekkorom óta kapok a moziélménytől és szeretném magam is megteremteni.
– Úgy nyilatkozott valahol, hogy a női karaktereket általában izgalmasabbnak tartja…
– Erős női jellemekben gondolkodunk. A Kerekes Vica által megformált nő évek óta egyedül él a gyermekével egy erdészházban. Egyszerre védi a gyermekét és gondoskodik róla. Nyilván ki van éhezve emberi kapcsolatokra, bármiféle közeledésre felfokozottan tud reagálni. A femme fatale karaktert is szerettük volna beleláttatni Vicába. Kicsit eljátszani azzal, hogy a nézőt bizonytalanságban tartjuk, ő egy olyan végzet asszonya, akiről csak a végén derül ki, hogy valóban az-e. Kerekes Vica szerintem most érett meg erre a szerepre.
– Köbli Norberttel közös munkáik sikere mintha bizonyítaná azt a felvetést is, hogy a jó filmhez szükség van forgatókönyvíróra, a szerzői filmek ideje lejárt…
– Amikor én jártam a főiskolára, még nem volt forgatókönyvíró-képzés, ezért a rendezőket arra ösztönözték, hogy maguk írják a filmjeiket. Én hiszek abban, hogy egy rendezőnek bizonyos szinten tudnia kell írni, de azért ez két külön szakma. Én is írtam három nagyjátékfilm-forgatókönyvet és több rövidfilmet is, de számomra az írás nem okozott örömet. Leginkább csak frusztrál, mert nem vagyok elégedett azzal, amit írok. Az életemet jelentősen megkönnyítette, hogy Köbli Norberttel egymásra találtunk. Egész más feladat egy nagyon erős alapokon álló forgatókönyvben, a jelenetek szintjén a részleteket finomítani, mint nulláról felépíteni egy történet ívét.
– A televíziós filmek megújítójaként is emlegetik önt, hiszen hivatalosan az Apró mesék az első moziban debütáló filmjük.
– Mozivetítések A berni követből is és az Örök télből is voltak már, a Félvilág pedig a tévépremierje után konkrétan moziforgalmazásba is került. Mi mindig is arra törekedtünk, hogy a lehető leglátványosabban és leghatásosabban meséljünk el minden történetet. Korábban a tévéfilm műfajától sok rendező ódzkodott, magam is. Aztán kiderült számomra, hogy itt lehetőség van minimozifilmeket létrehozni. Ezek a filmek azután valamelyest valóban újraélesztették ennek a műfajnak a népszerűségét, elindítottak egy olyan folyamatot, hogy mára egyre többen szeretnék hasonló pályára állítani a tévéfilmjeiket, mint amit a mieink befutottak. Az első két filmünk hatvan fesztiválról harminc díjat hozott el, és többnyire nem televíziós elismeréseket. Sőt, mindegyik szerepelt A kategóriás fesztiválon is, van, amelyik nem is egyen, ahol még díjat is kaptunk. Nagy kérdés: nem generáltak-e az eddigi sikereink túlzott elvárásokat az Apró mesékkel szemben? Mégiscsak az első mozifilmünk, szinte kötelező lenne minimum olyan fesztiválsikereket elérnie, mint a tévéfilmjeinknek. Meglátjuk… Én mindenesetre azt érzem, hogy ez a filmünk egy érettebb, kiforrottabb alkotói teljesítmény, mint a többi, de ezt ítéljék meg maguk a nézők.
